Hofi Géza: Hofi tükre No. 9
Mik ezek?
XNos, ez a szilveszter sem kell hogy elteljen Hofi nélkül, hiszen bár 2002-ben elhunyt, de szerencsére a Hungaroton DVD-n összegyűjtötte, és évek során kiadta a televíziós műsorait, Hofi tükre néven DVD-n. Most kezünkbe foghatjuk a 9. részt, ami azonban egyben az utolsó is. Merthogy ezzel véget ért a tíz év alatt elkészült kiadványsorozat. Ezennel a Magyar Televízió archívumának valamennyi szórakoztató Hofi-műsorát felhasználva, elmondhatjuk, hogy a művész teljes tévés életművét áttették DVD-re. Mint a Hungarotonnál írták, büszkék arra, hogy Hofi Géza élete valamennyi lemezfelvételét a Hungarotonnál készítette, és köszönettel tartoznak a Magyar Televíziónak, hogy megadta számukra a lehetőségét ennek a DVD sorozatnak a kiadására.
A sorozat mostani, 9. kiadványa 1969-től 1982-ig készített televíziós műsorokat vagy műsorrészleteket tartalmaz. Részleteket az 1977-es egész estét betöltő szilveszteri Hofi-műsorból, melyben többek között felcsendül az azóta slágerré vált Lazítani című dal. A „null – nulla” című 1970-es szilveszteri műsor részletében Hofi a televíziós futballközvetítés szpíkereit veszi górcső alá. Aztán 1972-ben Vitray Tamás műsorában miről is lehetne másról szó, mint a magyar fociról. És néhány felvételen ismét megcsodálhatjuk hihetetlen affinitását a zenéhez.
Elmondható, hogy az utolsó Hofi tükre DVD sem okoz csalódást, poénjai, megállapításai még ma is nyugodtan megszívlelendők!
(Hofi Géza: Hofi tükre No. 9. Kiadó: Hungaroton)
Most sem maradunk poénok és zene nélkül
1. Szilveszter 1977 — részletek Hofi Géza műsorából
2. „null — nulla” — Szilveszter 1970 - részlet
3. Hofi—Koós zenés paródia — részlet a Keresztrejtvény c. műsorból (1969)
4. Minden asszony életében — részlet a Sláger TV adásából (1982)
5. Részlet a Kétmilliomodik c. vetélkedő műsorából (1972)
6. Oda vagyok magáért (1982)
Kapcsolódó cikkek:
Hofi Géza: Hofi tükre No. 7. — Hofélia
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








