Madonna: MDNA
Mik ezek?
XEhelyett mi kapunk: mintha Madonna meg akarná mutatni, hogy nem lehet őt lelökni olyan egyszerűen az igényes popzene trónjáról, és valamiféle elektrokavalkádot nyújt át nekünk 12., MDNA címre keresztelt stúdióalbumán. (A lemez címében a hivatalos változat szerint a betűk egyrészt a sztár nevére, másrészt a DNS-lánc kizárólag anyai ágon öröklődő részére utalnak. Azonban szárnyra kaptak azok az elképzelések is, miszerint egyfajta drogos utalással állunk szemben, az MDNA ugyanis emlékeztet az MDMA nevű drogra, azaz az ecstasyra.) Ráadásul Madonna sajnos nem éppen a legerősebb, nem a legkarizmatikusabb módon teszi ezt, és még önmagát is kinevetteti időnként. Hogy csak rögtön az amúgy fogós dallamú Superstar „ullallás” refrénjére utaljak, melyet mintha egy tinédzser énekelne, olyan hatású az egész. Ezzel pedig nehéz úgymond legyőzni Lady Gagát vagy Rihannát.
Pedig Madonna még most is igazi húzónév. Biztos hogy tele lesznek a sportarénák a lemezbemutató turnén, hiszen a Madonna-műsorok még most is lenyűgözőek. Csak sajnos az album dalai közül nem sok nyeri el azt a státust, amit a korábbi lemezek (mondhatnánk az Eroticát vagy a sokak által legjobb Madonna-albumnak tartott Ray Of Lightot) többségén megtalálunk. Persze a diszkókban, a táncparketten jól fognak majd hatni az olyan dalok, mint a Girl Gone Wild, a Some Girls, a Turn Up The Radio, no és persze a Nicki Minaj és M.I.A. rapbetétjével megerősített — ami a dal színvonalán is sokat emelt — Give Me All Your Luvin’, vagy a minimálzenésnek nevezhető, Madonna egykori férjét, Guy Richie-t „üldöző-kiéneklő” Gang Bang. Pedig Madonna a lemezre felsorakoztatott számos sztárszerzőt és -producert, hiszen itt van újra William Orbit, aki korábban már dolgozott az énekesnővel, aztán írt dalt Martin Solveig és az unokatestvérpár, a két Benassi dalszerző, s persze Madonna is társszerzője a számoknak. A lemez két utolsó felvétele, a Masterpiece és a Falling Free bizonyos értelemben menti a CD teljes elektronikus hangulatát, hiszen lírai dalokként szerepelnek az albumon, s bár az utolsót egy kissé elnyújtják, de így is bizonyítékul szolgálnak arra, hogy Madonnának azért még mindig tökéletes a hangja. Ugyanis erre azért a diszkós, house és dance elemekkel vegyített dalok nem annyira tudnak megfelelni.
Szóval, a fiatal, feltörekvő vagy már a csúcson lévő előadókkal szembeni megfelelési kényszer helyett jómagam annyira szívesen hallgatnám Madonnát nem ilyen gépzenével kísérve, hanem valós hangszerekkel, igazi gitárral, dobbal, billentyűsökkel, basszusgitárral stb. kísérve, olyan dalokkal, amelyek igazán az ő stílusához, előadásmódjához illenek (még akkor is, ha tudjuk, Madonna már többféle arcát megmutatta). Egy letisztult, határozott zenei irányvonalat követő lemezt várnék, melybe valódi érzések vihetők. Ezt az elektrós zenét meg hagyja másra. Az ezt megelőző, Hard Candy lemezen elkezdett irányvonal ugyanis szemmel láthatóan nem kifizetődő, legalábbis ami a kreativitást illeti. Az album persze nem rossz, más előadó összetenné érte a kezét, csak valahogy nem Madonnához való...
(Madonna: MDNA. Kiadó: Universal Music)
A lemez címe az énekesnő nevére, partidrogra vagy a DNS-láncra utal?
1. Girl Gone Wild
2. Gang Bang
3. I’m Addicted
4. Turn Up The Radio
5. Give Me All Your Luvin’ feat. Nicki MInaj & M.I.A.
6. Some Girls
7. Superstar
8. I Don’t Give A feat. Nicki Minaj
9. I’m A Sinner
10. Love Spent
11. Masterpiece
12. Falling Free
Kapcsolódó cikkek:
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Eszes Béla | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Szabó András | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




