Megelőzés

2024.05.18. 14:00

Ez áll a motorbalesetek többségének hátterében: a Jászkunságban is emiatt sérülnek meg a legtöbben

Évente körülbelül harminc balesetet okoznak motorosok, ám ennél nagyobb az a szám, ahol kétkeréken közlekedők sérülnek meg. András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense néhány jó tanácsot gyűjtött össze az útnak indulóknak.

Pakainé Pusztai Nóra

Már néhány hete előkerültek a garázsokból a motorok, a jó időt kihasználva többen indulnak útnak, hogy eme szenvedélyüknek hódoljanak. Két- és négykeréken közlekedve is ügyelnünk kell egymásra az utakon, hogy elkerülhessük a baleseteket.

motor, baleset
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az elmúlt évek statisztikai adatait gyűjtötte össze.

– 2020-ban 32, 2021-ben 41, 2022-ben 32, 2023-ban 29 motorkerékpáros balesetet regisztráltak vármegyénk közútjain. Megjegyzendő, ezen statisztikai adatokhoz, hogy a Központi Statisztikai Hivatal összevontan kezeli a motorkerékpárosokat a segédmotoros kerékpárosokkal, és csak az okozókat rögzíti – foglalta össze.

Kitért arra is, hogy az ilyen típusú balesetek leggyakoribb okai a sebességtúllépés, valamint az elsőbbségi – és kanyarodási szabályok megsértése.

Néhány jó tanácsot is megosztottak

Már a szezon kezdetekor érdemes néhány hasznos tanácsot végiggondolni. Például, hogy csak kifogástalan műszaki állapotú és biztonságtechnikailag is megfelelő motorkerékpárral induljunk útnak.

– Minden esetben, így előzés, kanyarodás és egyéb manőverek során is be kell tartani a közlekedési szabályokat. A sebességet az út-, időjárási-, és látási viszonyoknak megfelelően kell megválasztani – hívta fel a figyelmet a sajtóreferens.

Megfogalmazta, kötelező a bukósisak, érdemes további védőfelszereléseket is viselni, melyek nagymértékben csökkentik a motoros gerinc-, és végtagsérülésének valamint baleseti halálnak a kockázatát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában