évforduló

2019.08.22. 11:30

100. szülinapján köszöntötték a miklósi Julika nénit

Nem mindennapi születésnapot ünnepeltek nemrégiben Miklóson. Nagy Gyulánét köszöntötte az önkormányzat és fogadott családja, aki kereken a századik életévét töltötte be múlt kedden.

Molnár-Révész Erika

A környéken mindenki nagyon szereti Julika nénit.

Forrás: Beküldött fotó

A miklósi születésű hölgynek nehéz gyermekkora volt, édesapját kétévesen vesztette el, édesanyja második házasságából öt testvére lett, de közülük már egyik sem él. Tizenöt évesen Szolnokra, majd a háború előtt Budapestre szegődött cselédnek. A háború alatt Miklóson, majd ismét a fővárosban élt, ahol 1949-ben férjhez ment. 1955-ben végleg hazatértek. A Tiszatáj Tsz-ben vállalt munkát, innen ment 1974-ben nyugdíjba. 1964-ben férje elhunyt, majd az édesanyját is elveszítette 1978-ban.

A környéken mindenki nagyon szereti Julika nénit.
Fotó: Beküldött fotó

Sokat jelent számára a vallás, zarándokútjai során eljutott Rómába, Erdélybe, az akkori Csehszlovákiába, Medjugorjébe. Második férjével 1980-ban kötött házasságot. Tagja volt a Vöröskeresztnek, a Rózsafüzér Társulatnak, a Karitásznak. Tizenhat évet élt együtt férjével, aki 90 évesen hunyt el. A hosszú élet titkáról azt mondja, háziorvosa szerint nagyon jók a génjei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában