Galériával

2022.12.29. 13:57

Rohamosztagosok foglalták el a szolnoki RepTárat, Star Wars-napra várták a rajongókat

A Csillagok háborúja rajongóinak kedvezett a RepTár csütörtöki programja. A hangár ikonikus repülőgépei között néhány órára felsejlett a Star Wars „messzi-messzi galaxisa”.

Hartai Gergely

Jeditől kezdve, robotokon át, sithekig mindenféle karakter megtalálható volt az eseményen

Fotó: Mészáros János

Kígyózó sor alakult ki délelőtt tizenegy óra tájban a RepTár főbejáratánál, jelezve, hogy sokan szeretnének elmerülni a Csillagok háborúja kulisszáiban, hogy megismerjék az epizódok legendás alakjait, jelmezeit, fegyvereit. A zsúfolásig megtelt hangárban a rajongóknak köszönhetően elevenedett meg a Star Wars kultikus világa.

– A hetvenes évek óta, vagyis a kezdetektől fogva rajongok a Csillagok háborújáért. A mai programra heten látogattunk el. Ez azt jelenti, hogy három generációval érkeztünk! Nagyszülők, szülők, és az unokák egyaránt itt vannak velünk – mondta el hírportálunknak az egyik látogató, Duma István.

– Én leginkább a harci jeleneteket kedvelem, kedvenc epizódot azonban nehezen tudnék említeni, ugyanis mindegyikért rajongok – vette át a szót fia, Duma Csaba.

A helyszínre látogató érdeklődők részt vehettek a konferenciateremben tartandó interaktív előadáson, és el is készíthették saját kiegészítőjüket a workshopon. 

A galaktikus kvíz kitöltésével pedig tesztelhették tudásukat, hogy mennyire ismerik a világűrben játszódó eseményeket. 

A játékos kedvűeket a Hangár Galériáján gamer sarok és VR jedikard várta. Emellett a sisakkiállításon és fegyverarzenálban igazi érdekességekre is rá lehetett bukkanni: egy rohamosztagos sisakot egyaránt megcsodálhattak a fanatikusok, melyet a Zsivány egyes filmben Darth Vadert játszó színész, Spencer Wilding dedikált. 

A Lego birodalom és játszóház mellett lehetőség nyílt fotót készíteni élethű, két lábon járó mozicsillagokkal, Darth Vaderrel, R2D2-val, rohamosztagosokkal, sithekkel, buckalakókkal és még sok más szereplővel a csütörtök délután négy óráig tartó rendezvényen.

A látogatók átsétálhattak a halálcsillagfolyosón egy messzi-messzi galaxisba, ahol valósággá vált a film néhány mozzanata.

A kiállítást végigjárva megtudhattuk: az eredeti Star Wars filmek egyik alkotója Brian Muir brit szobrász volt. Darth Vader sisakját és páncélját is ő alkotta meg Ralph McQuarrie tervei alapján. Felelős volt továbbá a rohamosztagosok páncéljának és a Death Star Droid fejének megformálásáért, valamint C-3PO küllemének befejezéséért egyaránt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában