Galériával

2022.12.27. 17:24

Kaláccsal „vendégelték meg” a madarakat Tiszafüreden

Marhafaggyú, napraforgómag és köles volt a „felszolgált” menü alapanyaga.

Köllő Judit

Kicsik és nagyok is élvezték a madárkalács készítést

Fotó: Nagy Balázs

A hideg, a kemény tél beköszöntével vált igazán aktuálissá a nemes gondolat, miszerint a madarakról sem érdemes megfeledkeznünk. A fagyos földben ugyanis nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak táplálékhoz – a Tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központban pont ezért rendezték meg a „Madárkarácsony” elnevezésű programot. A kezdeményezés lényege, hogy az érdeklődők az ünnepektől kezdve egészen tavaszig időről időre madárkalácsot készítenek, melyeket a művelődési központot övező növényekre helyeznek ki.

A rendhagyó projektből kicsik és nagyok egyaránt kivették a részüket, sokan fontosnak tartották, hogy gondoskodjanak a szárnyasokról.

– A célunk most is az, hogy közösséget építsünk – beszélt a kezdeményezés hátteréről hírportálunknak Zám Lajosné Ildikó, a Tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központ vezetője. – A Madárkarácsony nevet adtunk a rendezvénynek, mert szeretnénk minden év ezen időszakban megtartani. Ilyenkor, az ünnepek során hatványozottan fontos, hogy másokra, akár az állatokra is gondoljunk! Tiszafüreden ráadásul számos madárbarát ember él, akik szívesen csatlakoznak az ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezésekhez – tette hozzá az igazgató.

A minapi etetésen 5 kiló marhúfaggyúból, fekete napraforgómagból és kölesből készítettek formákat a résztvevők. A gyerekek kimondottan élvezték ezt a feladatot, hiszen a felolvasztott faggyú és a magvak segítségével tésztaszerű állagra gyúrhatták a kalácsokat. A kedves formákba „öntött” tápláló massza könnyen megkötött a csípős levegőn. A kihelyezett finomság azonnal vonzani a kezdte a madarakat, így kijelenthetjük: nagy siker volt az idei Madárkarácsony Tiszafüreden!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában