Könyvtár

2023.01.27. 19:55

Romantikus regényt és krimit is visznek a könyvtárból a besenyszögiek

A történelmi és családregények is népszerűek a besenyszögi Wesniczky Antal Központ és Könyvtárban. Az állományt folyamatosan újítják, a törzsolvasók kéréseiről listát vezetnek.

P. P. N.

Miközben Majzik Zsanett (balra), a könyvtár munkatársa Ficsór Jánosné(jobbra) érvényes olvasójegyét keresi, addig Danyi Gyuláné, az intézmény vezetője könyvet ajánl neki

Fotó: Pakainé Pusztai Nóra

Új könyvek érkeztek a Wesniczky Antal Művelődési Központ és Könyvtárba a napokban, az állományt igyekeznek az igényekhez igazítani.

– Az utóbbi években sok kötet elavult, megrongálódott, a selejtezésben a szolnoki Verseghy Ferenc könyvtár szakemberei segítettek. A könyvállomány még így is meghaladja a húszezret – mondta Danyi Gyuláné, az intézmény vezetője.

Ottjártunkkor az egyik legrégebbi olvasójuk Ficsór Jánosné a kikölcsönzött könyveket hozta vissza, majd a dokumentálás után éppen lépett volna ki az ajtón, amikor Majzik Zsanett, a könyvtár munkatársa utánaszólt, hogy egyik kedvenc írójától új kötet érkezett.Az olvasó nem is habozott tovább, visszalépett az újdonságokat felsorakoztató polchoz és perceken át lapozgatott, válogatott. Végül legalább öt könyv mellett tette le a voksát. A kikölcsönzéskor persze hozzátette, hogy most inkább kevesebbet vesz, hogy sűrűbben jöhessen. A helyzet jól mutatja, hogy a könyvtár igazi találkozási pont is. A kedveltségét az is adja, hogy a bőséges állományt havonta frissítik.

– Olvasóink tudják, hogy jelezhetik, ha valamit szeretnének elolvasni. A kéréseket listán vezetjük, éves szinten hétszáznegyvenezer forintot költhetünk újabb kötetekre – fejtette ki. A szakember tapasztalatai szerint a sláger a családi-, vagy történelmi regények, a romantikus irodalom, illetve a krimi. Minden esetben fontos viszont, hogy a betűméret megfelelő legyen. A gyermekek az állatos történetekért rajonganak, de a természettudományos, csillagászati könyvek is igen kedveltek. A háromezer-kétszáz fős kisvárosból körülbelül minden tizedik lakos beiratkozott már az intézménybe, legyen szó kisiskolásról, felnőttről vagy nyugdíjasról.

– A látogatás a járvány óta érezhetően megcsappant, talán az is hozzájárul, hogy az interneten sok mindent megtalálni – tette hozzá a Danyi Gyuláné.

Játékos délutánokat tartanak, a civil szervezeteknek is helyet adnak, Lélebúvár címmel előadássorozat szervezésébe kezdtek, hogy minél szélesebb kört elérjenek. 

„Vidd és olvasd!” feliratű polcra kerülnek a leselejtezett könyvek

A Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár a szolnoki intézményekkel is kapcsolatban van, jól működik a könyvtárközi kölcsönzés.

–  Nem túl nagy az olvasóterem és természetesen vannak könyvek, amik alapművek, azok helyet kell, hogy kapjanak, ilyenek a régi klasszikusok vagy például a kötelező olvasmányok, de próbáljuk igény szerint kiegészíteni azokat – fogalmazott Danyi Gyuláné intézményvezető.

A jó állapotú, de az állományból kivont könyveknek kialakítottak egy Vidd és olvasd! polcot, ahonnan ingyenesen el lehet vinni a köteteket, ha úgy alakul cserébe otthon meguntakat várnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában