Fejlesztések

2023.02.26. 20:20

Kihasználatlan forrásokat mozgósítanának Berekfürdőn

Készül Berekfürdő idei költségvetése, melyben fejlesztéseket is terveznek. A fürdőben önerőből készül öt téliesített faház, de erdőtelepítést és járdafelújítást is terveznek a településen. A legfontosabb azonban az intézményi rezsicsökkentés, melyhez nem halogathatják tovább a fürdő ötven fokos meleg vizének hasznosítását. Ehhez a forráskeresés az idei év feladata lesz – sorolta Molnár János polgármester a terveket.

Daróczi Erzsébet

Molnár János polgármester

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Elfogadott költségvetésünk még nincs, de viszonylag jól állunk a nehézségek ellenére. Az önkormányzati intézményeknél a rezsiköltség a legnagyobb tétel, azon próbálunk faragni. 

A takarékoskodás eddig is megvolt, innen pedig nagyon nehéz még továbblépni

– mondta Molnár János. 

– Sokan mondják, „könnyű nektek, ott ültök a meleg víz tetején, azzal mindent meg tudtuk oldani”... Mi is szeretnénk, ha így lenne. A medencékben valóban ott a jó meleg víz, oda be lehet ülni mindennap. A fürdőben szívesen látjuk a vendégeinket, de épületeinket a meleg vízzel nem tudjuk még fűteni, ennek megoldása ugyanis nagy beruházást igényel, és erre nincs pénzünk. A meleg vízzel együtt feltörő kísérőgázt le tudjuk választani, így annak áttételes hasznosítása most is megoldott. Ezt a terület szeretnénk jobban kihasználni. Eddig is gondolkodtunk ezen, de az energiaárak viszonylag alacsonyak voltak ahhoz a költséghez képest, amibe ez a beruházás kerül. Sajnos most, hogy az energiaárak ennyire felmentek, muszáj vele foglalkoznunk – tette hozzá a településvezető. 

Molnár János azt is elárulta, hogy folyamatban vannak a tervezések, kalkulációk, hogy a fent említetteket milyen módon, hogyan és miből tudnák megvalósítani. 

– Ez lesz a következő hónapok feladata – folytatta a polgármester, aki elmondta, a fürdőben téliesített faházakat építenek azzal a céllal, hogy nyújtsák a szezont, hiszen akkor lehet a munkaerőt megtartani, egyenletesebbé tenni az életet Berekfürdőn.

Az öt faházat erdélyi mesterek építik, a belső részeket önerőből csináljuk meg. Ezek hőfelhasználása a meleg vizes kutakból lesz megoldott, reményeink szerint ez segít a téli üzemeltetésben.

– Berekfürdőben az idegenforgalom a legfontosabb, a magánszálláshelyek is fejlődtek az elmúlt időszakban. Bízom benne, hogy a vendégforgalom ezáltal is nő majd idén, hiszen fontos, hogy a magánszálláshelyeken is legyenek vendégek, ne csak a szállodában vagy a kempingben. Szeretnénk tovább nyújtani a szezont rendezvényekkel is – tette hozzá Molnár János, aki szólt arról is, hogy utak építésére is nyújtottak be pályázatot, várják az elbírálást. 

A járdaépítést azonban önerőből folytatják, éppúgy, mint az erdőtelepítést. A közmunkaprogram keretében térköveket gyártanak öt fővel, kertészetük pedig hat dolgozót foglalkoztat idén. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában