Fórum

2023.03.26. 13:30

Kitűzték az elmaradt falugyűlés időpontját Tiszajenőn

Tömeges megbetegedés miatt halasztották el a februárra meghirdetett összejövetelt.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Kitűzték az influenzajárvány helyi felerősödése miatt korábban elhalasztott falugyűlés új időpontját. Az fórumot április 11-én tartják meg – tudtuk meg Virág József polgármestertől, aki azt is elmondta, egy számadással készül az alkalomra. Felidézi, megválasztása idején milyen ígéreteket tett a lakosoknak, mit sikerült már ezekből a tervekből megvalósítani, és mi az, ami még várat magára, nem utolsósorban azért, mert megfelelő pályázati kiírások hiányában az önkormányzatnak nem állt módjában a beruházásra forrást teremteni.

Természetesen a lakossági kérdéseknek, felvetéseknek is teret adnak. Többen már érdeklődtek a polgármestertől, mi lesz az önkormányzati tulajdonba lévő, de egyház által működtetett iskola és óvoda sorsa a továbbiakban, de az idén bevezetett kommunális adóval kapcsolatban is felmerültek lakossági kérdések, kifogások, amit az eredeti időpontra meghirdetett falugyűlésen szándékukban is átbeszélni, elmagyarázni ennek szükségességét. Mindezek mellett a fórumon felvetődő témákat is megvitatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában