Elismerés

2023.04.10. 13:30

Jászberény kiváló szakembereit díjazták a város napja alkalmából

Hagyományőrző, kulturális és közösségi programokkal ünnepelték idén a város napját Jászberényben. A rendezvénysorozat egyik legfontosabb eseménye a városi díjátadó ünnepség volt, melyen a díszpolgári, a Pro Urbe Érdemérmek és a Pro Civitate díj mellett számos szakmai elismeréssel jutalmazták a kiválóságokat.

Illés Anita

Hagyományosan a város napjához kapcsolódva ünnepélyesen adták át az elismeréseket

Fotó: Pesti József

A Jászság fővárosa néhány napra fontos helyszíne lett az 1849-es tavaszi hadjárat eseményeinek. Április harmadikán a városban tanácskozott Görgei Artúr vezetésével a haditanács, majd másnap 23 ezer magyar honvéd indult el Jászberényből a tápióbicskei csatatérre. 

E jeles történelmi események tiszteletére rendezik meg minden évben április 3-án a város napja programsorozatot. A hagyományoknak megfelelően a történelmi zászlók és a Jászkürt behozatalával vette kezdetét a díjátadó gála április 2-án, a Lehel Film-Színházban, ahol Bolla János emeritus jászkapitány, a város 2022-ben megválasztott díszpolgára mondott ünnepi köszöntőt. 

Az eseményen Budai Lóránt polgármester a városi kitüntetések kiosztása előtt elismerést adott át a közelmúltban Kossuth-díjjal kitüntetett Mihályi Gábornak, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének.

A képviselő-testület döntése alapján ebben az évben a város díszpolgára címet adományozták Dr. Jakus Zoltán nyugdíjas kórházigazgató, fül-orr-gégész részére a kimagasló szakmai színvonalon végzett munkája, a város érdekében kifejtetett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. A város tiszteletbeli polgára címet Piotr Arkadiusz Kubieniec nyugdíjas iskolaigazgató kapta a lengyel testvérvárosi kapcsolat kialakítása, fenntartása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért. Jászberény Városért – Pro Urbe érdeméremben részesült Dr. Gyárfás Eszter nyugdíjas radiológus főorvos és Fózer Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberény Katasztrófavédelemi Kirendeltségének vezetője. Pro Civitate díjat kapott Sósné Guba Katalin a város érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. 

A Friedvalszky Ferenc köztisztviselői díjat idén Tóthné Páll Ilona a Jászberényi Polgármesteri Hivatal humánpolitikai ügyintézője érdemelte ki. Sipos Orbán kulturális és művészeti díjjal jutalmazták Farkas Editet, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatóját és a Cantate Nobis Énekegyüttest. Zirzen Janka közoktatási díjat vehetett át Gömöri Árpád nyugalmazott magyar-történelem szakos középiskolai tanár, Kecskésné Szórád Judit, a Lehel Vezér Gimnázium tanára, Kisné Kozma Piroska általános iskolai tanár és Rácz Edit óvodapedagógus, tagóvoda vezető. 

Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Árpád-házi Szent Erzsébet egészségügyi díjjal ismerték el Dr. Gulyás Lászlóné védőnő, Jávorcsik Józsefné reumatológia és fizioterápiás részlegvezető asszisztens és Mezőné Mizsei Tünde rehabilitációs főnővér áldozatos munkáját. Gerevich Aladár sport díjat kapott Lencsés Donát Dániel a FIM Superstreet kategória Európa-bajnoka és Notheisz János testnevelő tanár, a Jászberényi Triatlon Egyesület vezető edzője.  

Művészeti műsor színesítette a gálát  

A Szent Klára szociális munka díjat ebben az évben a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény érdemelte ki. Komáromy József sajtódíjjal ismerték el Banka Csaba szerkesztő, riporter magas színvonalú újságírói tevékenységét. 

A rendészeti díjat Baranyi Zoltán különlegesszer-kezelőnek ítélték oda példaértékű hivatástudattal végzett munkájáért. A Faragó László Környezetvédelmi díjat Kardos Orsolya, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyintézője vehette át. Több évtizedes, lelkiismeretes munkájáért Jászberény Szolgálatáért díjban részesült Sándor Krisztián asztalos, karbantartó. 

Jászberény Város Mecénása díjjal ismerték el a Jászsági Menedzser Klub Egyesület tevékenységét, mellyel a közösség a település gyarapodását, fejlődését szolgálja. Az ünnepségen közreműködtek a Palotásy János Zeneiskola AMI klarinétosai, Kátai Viktória énekes, Nagy Katalin Matild és Nagy Dénes képzőművészek.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában