Összefogás

2023.06.04. 20:30

Egymillió forint gyűlt össze a toronysisakra a jászfényszarui jótékonysági koncerten

Összefogtak a város legrégibb és legnagyobb műemlék épületéért.

Illés A.

Mészáros Elek János operaénekes elvarázsolta a közönséget

Fotó: Pesti József

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) és az általa alapított Jászfényszaruért Alapítvány szombaton este jótékonysági koncertet szervezett a jászfényszarui római katolikus templomban. A kezdeményezés célja, hogy összefogással segítsék a templom toronysisakjának a felújítását. A szentmisét követően Szabó Krisztina énekművész-tanár és Mészáros Elek János operaénekes, a Csillag születik 2012-es győztese adott varázslatos koncertet.

Szabó Krisztina énekművész-tanár előadásában felcsendült Schubert Ave Maria című műve is
Fotó: Pesti József

– Eredményes volt a FÉBE és a Jászfényszaruért Alapítvány templomi jótékonysági koncertje. A toronysisak felújítására 890 ezer forintot helyeztek el az adományozók a gyűjtődobozban. Az összeget, hogy kerek legyen egy helyi jótét lélek kiegészítette egymillió forintra – tájékoztatott közösségi oldalán Tóth Tibor, a FÉBE elnöke, aki köszönetét fejezte ki az adományokért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában