Galériával

2023.08.20. 18:53

Festményt szenteltek meg Szajolban

Különleges festmény szentelésére és kiállítására került sor vasárnap a szajoli Szent István Király római katolikus templomban. Horváth Csongor 15 évesen megfestette Szent István megkoronázását. Az alkotást az ünnepi szentmisén megszentelték, majd kiállították a templomban.

Kiss János

A megszentelt festmény

Fotó: Kiss János

A szertartást Lóczi Tamás, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke celebrálta. 

A képen az országalapító Szent István allegorikus alakja látható, háttérben az augusztus 20-i csillagos égbolttal. A király arca egyenesen felénk fordul, szeme a végtelen csillagvilág. Egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt. A szent koronát angyalok helyezik a király fejére jelképezvén, annak szakrális mivoltát. A fiatal festő Írországban született. Anyukája (Németh Adél) szajoli születésű. Innen a kötődés a településhez. Csongor jelenleg Nyugat-Ausztráliában él családjával. 

Ausztrál állami ösztöndíjjal egy kiemelt gimnáziumban tanul, amely intézmény egy művészeti tehetséggondozó programnak is része. Több korábbi munkájáért kapott már díjakat, korosztályának megfelelő különböző kiállításokon.  
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában