Véradás

2024.01.13. 10:30

Több mint ezren adnak vért havonta a Jászkunságban

Első véradókból sem volt hiány Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 2023-ban. Havonta átlagosan 1130-an nyújtották karjukat a különböző eseményeken és kiszállásos véradási programokon a Jászkunságban.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az év utolsó hónapjában, de még január elején is nagy szükség volt a véradókra, a tapasztalatok szerint ugyanis a többnapos ünnepek után kiemelten fontos a véradás a biztonságos vérkészlet megtartásáért.

Kovács-Fábián Csillától, az Országos Vérellátó Szolgálat kommunikációs és marketing asszisztensétől megtudtuk, 2023. decemberében összesen 1008 véradó nyújtotta segítő karját Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, ez mind az intézeti, mind pedig a kiszállásos véradási események összessége.

– Az egész évre elmondható, hogy a térség stabilan, kisebb - nagyobb negatív vagy pozitív elmozdulásokat produkált az előtte levő hónapokhoz képest, de nem történt kiemelkedő elemelkedés egyik irányba sem. Átlagosan 1130-an adtak vért havonta, összességében 1500 fővel bővült a véradók tábora a 2022-es évhez képest, ami immáron 13536 főt jelent – közölte a számokat.

Czakó Zoltán tavaly adott először vért
Forrás: Beküldött fotót

A rákócziújfalui Czakó Zoltán is éppen 2023-ban adott először vért. Bár eleinte kicsit tartott a véradástól, végül csak rászánta magát.

– Azért mentem el, mert az anyukám egyik ismerősének szüksége volt rá, pont jól jött a 0-ás vércsoportom. És mivel egészségesnek találtak, így nyugodtan adhattam vért. Őszintén? Nem voltam oda a gondolattól először, viszont az, hogy tudtam másokon segíteni, örömmel töltött el – mondta. A fiatalember még nem döntötte el, hogy máskor is jelentkezik-e véradásra, de, ha szükséges, akkor mindenképpen elmegy majd.

Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján közzétett információkból kiderül, hogy naponta 1600-1800 véradóra van szükség az országban.

– Az önkéntes véradáskor levett 450 milliliter vérből háromféle vérkészítményt állít elő az Országos Vérellátó Szolgálat, amelyek közül a thrombocyta-koncentrátum mindössze öt napig hasznosítható. Ez a rövid felhasználási idő teszi kiemeltté, hogy mindenki adjon vért, aki egészséges és megteheti  – tették hozzá.    

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában