Ügyeletet vállal

2024.04.07. 19:55

Inkább macskás típus a fiatal állatorvos, akire hétvégén számíthatnak a szolnokiak a bajban

Két új szakember segíti a hétvégi állatorvosi ellátást Szolnok, Abony és Cegléd térségében. Egyiküket, dr. Bencsik Lilit korábbi cikkünkben már bemutattuk. Kollégája, dr. Szijjártó József szintén vállal ügyeletet.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

– Már kisgyermekként is nagyon kedveltem az állatokat. A szüleim haszonállatokat tartottak, sertések, kecskék, de még lovak és pónik is éltek nálunk, meg persze kutyák és macskák. Az alap motivációt is az jelentette, hogy nagyon érdekelt, hogyan lehet felismerni a betegségeiket, hogyan gyógyíthatjuk, segíthetjük őket – sorolta dr. Szijjártó József, aki hozzátette, annak köszönhetően, hogy ilyen közegben nőtt fel, korán érdeklődni kezdett a biológia iránt.

Dr. Szijjártó József kedvese egyik macskájával. A fiatal szakemberhez ezek az állatok különösen közel állnak 
Forrás: Beküldött fotó

– Eleinte az is megfordult a fejemben, hogy tanítsam, de végül az állatorvosi irányt választottam, 2019-ben végeztem az egyetemen – mondta.

Voltak esetek, amikor ő maga is elérzékenyült

A szakember elárulta, azóta egy szolnoki rendelőben dolgozik a hétköznapokban, újabban pedig a hétvégi ügyeletnek köszönhetően „terepmunkát” is végez Szolnok, Abony és Cegléd térségében.

– Főként az ambuláns betegellátásokat tudom végezni a helyszínen, mint például kisebb sebek, sérülések kezelése, kötözése. Hányás, hasmenéses tünetek alapján szűrésekkel igyekszem megállapítani az okokat, adott esetben pedig eutanáziát szintén végzek – magyarázta az állatorvos. Utóbbiról elárulta, voltak esetek, amelyeknél ő maga is elérzékenyült, de már megtanulta a helyén kezelni ezt.

Arra törekszik, hogy megszűnjön a szenvedés

– Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a kisállat, kedvenc szenvedését minimalizálni kell, illetve megszüntetni. A nagyon szélsőséges esetekben ez a legkegyesebb megoldás – mondta.

A fiatal állatorvos egyébként nagy hangsúlyt fektet a különféle élősködők, különösen a szívféreg elleni harcra. Tapasztalatai szerint, bár a kutyatulajdonosok már egyre felkészültebbek, még akadnak hiányosságok, a témát pedig nem lehet elégszer a figyelem középpontjába helyezni. Egyebek mellett ezen a területen igyekszik minél inkább képezni magát.

Inkább macskás típus, jól kijön a vadabbakkal is

Ő maga jelenleg nem tart házi kedvencet, ám a kedvese két Maine Coon macskájával szoros kapcsolatot ápol.

– Egyébként inkább macskás típus vagyok, jól kijövök még a vadabbakkal is. Főként az utcáról behozott, elvadult cicákkal nehéz a helyzet, de valahogy mindig megtaláljuk a közös nevezőt – árulta el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában