Fásítás

2024.04.07. 08:30

Újabb fák érkeztek, tovább szépül Kőröstetétlen

Újabb fákat ültettek el Kőröstetétlenen az Országfásítási Program részeként.

Rózsa Róbert

Mulcs, karók, kötözők és persze köztük az erős, fiatal fák. Ez így, egy csomagban érkezett Kőröstetétlenre, ahol tovább folytatódik a falu fásítása az Agrárminisztérium égisze alatt zajló Országfásítási Program keretében.

facsemete, Pásztor Roland
Pásztor Roland, Kőröstetétlen polgármestere elmondta, a település több pontjára is jutott az Országfásítási Programban igényelt fákból
Fotó: Rózsa Róbert

Ez ügyben legutóbb kedden ragadtak ásót a falubeliek, mikor is a NEFAG Zrt. pusztavacsi munkatársainak segítségével ültettek fákat a kondipark szomszédságába. Ezúttal hárs, juhar, kőris, szivarfa került a földbe.

Mint Pásztor Roland, a település polgármestere elmondta, elsősorban gyorsan növő, árnyékot adó fákat igényeltek a községben immár rövid időn belül negyedik alkalommal megejtett faültetési akcióban. Hozzátette, az Árpád-emlékműnél is szerették volna erősíteni a parkos jelleget, ezért ott juharfák ültetése mellett a virágosítottak is. Az ott tavaly ősszel telepített fák mindegyike szerencsére ki is hajtott most tavasszal – fűzte hozzá. A fásítás kapcsán a polgármester elmondta, az elmúlt időszakban több idős fát is ki kellett vágniuk a községben, de ezeket többszörösen pótolták is tudták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában