Beruházás

2024.05.09. 19:30

Nagyszabású fejlesztés kezdődik Fegyvernek központjában, teljesen átalakul a város szíve

Átalakul a Szent Imre tér Fegyverneken, a nagyszabású beruházás helyszíni bejárással egybekötött projektindítójára csütörtökön került sor. A közlekedés, az infrastruktúra és a környezet megújítását célzó fejlesztés a TOP Plusz egyik alpályázatának segítségével, 350 millió forintból valósul meg.

Molnár-Révész Erika

Több mint 4000 négyzetméter zöldfelületet érint az a nagyszabású beruházás, melynek projektindítójára csütörtök délután került sor Fegyverneken. A város legrégebbi részének számító Szent Imre tér jelentősen átalakul a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Élhető települések című alpályázatának segítségével, mintegy 350 millió forintból. 

Tatár László, Hubai Imre, sajtótájékoztató
Az ünnepélyes megnyitón Tatár László polgármester (balra) és Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke is felszólalt
Forrás: Beküldött fotó

A napokban kezdődő munkálatok során térburkolatot cserélnek, bővítik a parkolóhelyek számát, továbbá új gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki. Ezenfelül kerékpár tárolókat helyeznek el, és az elektromos, illetve köztéri wifihálózatot is kiépítik. 

A beruházás célja, hogy hozzájáruljon a lakosság és a fiatalok helyben maradásához, a gazdaságfejlesztéshez és a település környezeti állapotának javításához, ezáltal pedig az élhetőség és a vonzerő növekedéséhez. 

F. Kovács Sándor, Tatár László, sajtótájékoztató
Tatár László, a város polgármestere (balra) és F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője az ünnepélyes megnyitón
Forrás: Beküldött fotó

A csütörtöki ünnepélyes projektindítón Tatár László, a város polgármestere tájékoztatta a beruházás részleteiről a résztvevőket, majd  F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, és Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában