Varsány Közösségi Ház

2024.05.19. 10:00

Tárlatra, klímára és rendezvényre is pályáznak Rákóczifalván

Több témában is próbál forráshoz jutni a falvai Varsány Közösségi Ház. Jövőre jeles évfordulót is ünnepelnek, ezt megelőzően régészeti értékeiket is szeretnék bemutatni úgy, hogy meg is tudják azokat óvni.

Kovács Berta

Három pályázatot nyújtott be a napokban a Nemzeti Kulturális Alaphoz a rákóczifalvai Varsány Közösségi Ház és Könyvtár.

Varsány Közösségi Ház,
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

Császiné Csáti Réka igazgató elmondta, pályáztak infrastrukturális fejlesztésre. Az emeleti mozgástérben ugyanis szükség lenne új klímára. Van ugyan egy húszéves légkondicionáló berendezés, ami már nemigen tudja betölteni szerepét, ráadásul nagyon magas a fogyasztása és zajos is.

Másik pályázatukkal nyári „teraszos” rendezvényekre szeretnének forrást szerezni. Ezek élőzenés, nyolcvan-száz főt megmozgató programok, melyre igény mutatkozik.

Legjelentősebb pályázat egy nagyszabású programjukhoz kapcsolódik. Jövőre lesz ugyanis 950 éve, hogy első írásos emlék – oklevél – tanúsítja, hogy ezen a helyszínen település állt, ami akkor még a Varsány nevet viselte. Az évfordulót 2025-ben szeretnék kellőképp megünnepelni, de terveznek az őszre egy előkészítő rendezvényt a szolnoki Damjanich János Múzeummal közösen, ehhez próbálnak forrást szerezni. A Varsány Közösségi Házban tárolnak biztonságos körülmények között muzeális értékű, a település területéről előkerült régészeti leleteket, edényeket, bronzkori melltűt, ruházati kiegészítőket, valamint az úgynevezett Rákóczifalvai Vénusz élethű másolatát. Ezeket szeretnék a nagyközönség számára is megtekinthetővé tenni, ahhoz viszont, hogy úgy tudják kiállítani, hogy garantáltan megóvják, szükségük lenne biztonság oszlopvitrinre, melyet a támogatásból tudnának beszerezni.

Ha sikerül nyerni a pályázaton, a őszi rendezvényen megnyitják a leleteket bemutató tárlatot, és ott is hagyják az épületben, hogy később is megtekinthessék a Varsány Közösségi Házba betérő lakosok, vagy akár turisztikai látványosságként is bekerülhetne a köztudatba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában