KOSÁRLABDA

2018.04.20. 11:15

Vert helyzetből fordított a szolnoki csapat a Fehérvár ellen

Az elmúlt két évtizedben megszokott Olaj–Alba rangadók­hoz hasonlóan, ezúttal is parázs, egylabdás meccset vívtak a felek, amelyből a piros-feketék jöttek ki jobban, és ezzel megerősítették vezető pozíciójukat a tabellán.

Varga Csaba

Úgy kezdődött a rangadó, hogy alig két perc játék után, egy ütközést követően bordasérülést szenvedett az egykori szolnoki játékos, most az Alba egyik kulcsembere, Lóránt Péter. Feltűnő volt, hogy a vendégek úgy játszottak a folytatásban, mintha misem történt volna, sőt fantasztikusan dobtak, és már az első negyedben 12 ponttal vezettek.

A listavezető Olaj bő negyed óra után adott először életjelt magáról, amikor 28–43-as állásról 41–45-re zárkózott fel, köszönhetően a feljavuló csapatvédekezésnek, valamint Quincy Ford és Sztrahinja Milosevics pontjainak.

A második félidőben óriási inváziót indított az Olaj, Vojvoda Dávid három triplát is beszórt két perc alatt, amit Milosevics is megtoldott eggyel. A 28. percben a szolnoki csapat 9 ponttal járt előrébb, mint vetélytársa (68–59). Talán mondani sem kell, hogy felállva tombolt a szurkolótábor.

A vendégek azonban nem adták fel, és újra szorossá tették a meccset. A végjáték óriási izgalmakat hozott, mindkét oldalon ziccerek és büntetők maradtak ki. Kétpontos hazai vezetésnél labdája volt az Albának a győzelemhez, de még kosárra dobásig sem jutottak el Keller Ákosék.

A végén Ford dobhatott két büntetőt, mindkettőt kihagyta, de leszedte a támadólepattanót, és ez volt a szerda esti rangadó utolsó momentuma.

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk is – mondta a lefújás után Dzunics Braniszlav.

– Sajnos a harmadik szakaszban teljesen összeomlott a védekezésünk. A zárónegyedben óriási erőfeszítések árán felzárkóztunk, ám nem sikerült nyernünk. A végén volt a győzelemhez egy támadásunk, amely nagyon érdekesen alakult.

Dragan Alekszics pedig azt mondta: – Az elején elképesztően jól dobott a fehérvári csapat, mi a második negyed végén agresszív védőjátékra tértünk át, és a támadásaink is jól sikerültek.

– A fordulás után Vojvoda Dávid tripláival és Milosevics remek mezőnymunkájával sikerült fordítanunk, s nagyon izgalmas végjátékban ezúttal mi voltunk a szerencsésebbek. Remélem, Lóránt Péter sérülése nem súlyos, és nemsokára tud játszani csapatában.

SZOLNOKI OLAJ KK – ALBA FEHÉRVÁR 81–79 (20–32, 23–19, 27–12, 11–16)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 1605 néző. V.: Benczur, Török R., Minár

OLAJ: Perry 13/6, VOJVODA 18/12, Kovács P. 2, MILOSEVICS 19/6, Andric 11. Csere: FORD 14/6, Tóth Á. 4, Browning. Edző: Dragan Alekszics

FEHÉRVÁR: KOVÁCS Á. 15/3, Simpson 14/3, Pointer, Lóránt, KELLER Á. 15/3. Csere: Harris 9/3, HORTON 12, Filipovity 2, Mohammed 12/3, Keller I. Edző: Dzunics Braniszlav

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában