Kosárlabda

2024.03.19. 17:30

Kányási Veronikáék győzelme csupán egy labdán múlt

A hölgycsapatok már túl vannak a Magyar Kupa négyes döntőjén, amelynek a győri egyetemi sportcsarnok adott otthont a napokban.

Varga Csaba

A címvédő soproniak az elődöntőben a Vasas Akadémia csapatát 73–67-re verték. A fővárosiak soraiban szerepelt a 22 éves, szolnoki kötődésű Szerencsés Tamara is. A másik ágon Győr–Diósgyőr meccset rendeztek. A Rába-partiak edzője az egykori Olaj-játékos, Cziczás László, míg a DVTK csapatkapitánya az ugyancsak szolnoki Kányási Veronika. A két euroligás együttes összecsapása után a miskolciak örülhettek 80–69-es sikerüknek.

Kányási Veronikáék, DVTK, Magyar Kupa, kosárlabda
Közel álltak a bravúrhoz Kányási Veronikáék a női Magyar Kupa döntőjében, de végül két ponttal kikaptak a Soprontól
Fotó: DVTK Kosárlabda Facebook

A fináléban pedig a címvédő Sopron egylabdás meccsen 73–71-re győzte le a DVTK-t.

– Jól játszott a Sopron a döntőben – mondta lapunknak Kányási Veronika. – Mi pedig egy kicsit fáradtan kosaraztunk, ami nem csoda, hiszen 11 nap alatt ez volt az ötödik meccsünk. A kupa az mindig különleges, most is így volt, tulajdonképpen egy labdán múlt a győzelem. A bajnokságban már a záró kör előtt megnyertük az alapszakaszt, de muszáj lesz összeszedni magunkat a folytatásra.

A férfiak négyes döntőjét az április 6-i hétvégén rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban, ahol az első napon a Szolnoki Olajbányász az NKA Péccsel, a Falco pedig Szedeákkal találkozik az elődöntőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában