Labdarúgás

2024.05.17. 07:00

A Cserkeszőlő bebiztosíthatja a bennmaradását

Egyszerű a képlet a vármegye I. 29. fordulójának zárómeccsén, ha a Cserkeszőlő otthon tartja a három pontot a Tiszagyenda ellen, akkor biztosan benn marad az első osztályban, vendége pedig biztosan kieső helyen zárja a bajnokságot. Más eredmény esetén azonban a két búcsúzó kilétére csak az utolsó körben derül majd fény, amelyen a Cserke Rákóczifalvára látogat, a Gyenda pedig a Kunhegyest látja vendégül.

Kiss Ádám

Vasárnap, 17.00

Cserkeszőlő–Tiszagyenda

Cserkeszőlő, labdarúgás, vármegye I.
Ha a fehér mezes Cserkeszőlő otthon tartja a három pontot a hétvégén, biztosan benn marad a vármegye I.-ben
Fotó: Nagy Balázs.

A két együttes őszi meccsét a Tiszagyenda nyerte 4–1-re, ez a kimenetel ezen a hétvégén azt jelentené, hogy az utolsó fordulóban dőlne el, hogy a Kunhegyessel kiegészülő hármasból melyik csapat őrzi meg első osztályú tagságát.

A csapatok formája alapján nehéz következtetést levonni a vasárnapi találkozóval kapcsolatban, ugyanis mindkét alakulat az őszi szerepléséhez képest jóval gyengébb tavaszt produkál. A Cserkeszőlő a tavalyi évben három győzelmet és két döntetlent zsebelt be, idén azonban csupán a Kunhegyes elleni 1–1-es döntetlenre futotta. A Tiszagyenda pedig csak a Rákóczifalvával szembeni 5–1-es győzelem alkalmával gyarapította pontjai számát tavasszal.

Mindkét edző a teljes keretét be tudja vetni a meccsen, sem sérülés, sem pedig eltiltás nem hátráltatja a csapatokat.

Mesterszemmel

Papp Zsolt, a Cserkeszőlő vezetőedzője: – Nem készültünk kifejezetten erre a találkozóra, mindent megteszünk majd, hogy otthon tartsuk a három pontot. Tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával, a játékosok már várják a találkozót, próbálunk egységesek maradni. Úgy gondolom, hogy az idei eredmények nem adják vissza a pályán mutatott teljesítményt, sokkal több lett volna a tavaszi szezonban, ha a szerencse egy kicsit mellénk áll. De előre kell nézni, bízok a hétvégi jó eredményben, mert a minimális célunk a szezon végére az, hogy megelőzzük a Tiszagyenda és a Kunhegyes csapatát. 

Boros Tibor, a Tiszagyenda vezetőedzője: – Különösebb taktikával nem készülünk a Cserkeszőlő ellen, de szeretnénk megszerezni a győzelmet, ugyanis nincs más esélyünk a bennmaradásra. Egyenlő esélyekkel indul neki a három, kiesés ellen küzdő csapat a hajrának, mi viszont élet-halál harcot vívunk az utolsó két fordulóban. Két közvetlen riválisunkkal játszunk, ők viszont olyan csapatokkal, akik már biztos bennmaradók, ezért véleményem szerint nekik könnyebb dolguk lesz. Nem tettünk nyomást a játékosokra már akkor sem, amikor elvállaltuk az indulást a vármegye I. osztályban, ennek ellenére látom az elszántságot a fiúkon, mindenki tudja, hogy száz százalékot kell beleadni a hátralévő meccsekbe, hogy meghosszabbítsuk első osztályú tagságunkat. Bízunk benne, hogy ezt ki is tudjuk majd harcolni, hiszen másképp nincs is értelme pályára lépni. Bármi is történik a következő két hétben, úgy gondolom, hogy megérte kipróbálni magunkat ebben a bajnokságban, mert jó csapatok ellen játszhattunk, kisebb-nagyobb sikerrel. A játékosok, a szurkolók és én is úgy gondolom, bárhogy zárul a szezon, ezt már nem veheti el tőlünk senki. 

A forduló párosításai

Szombat: Törökszentmiklós–Mezőtúr, Kisújszállás–Lurkó Focimánia, Jánoshida–Jászberény, Kunszentmárton–Rákóczifalva, Kunhegyes–Tószeg, Kenderes–Szajol, Tiszaföldvár–Jászfényszaru, 17.00.

A bajnokság állása

1. Tiszaföldvár 78, 2. Jászberény 68, 3.  Jászfényszaru 65, 4. Mezőtúr 64, 5. Törökszentmiklós 62, 6. Szajol 59, 7. Jánoshida 43, 8. Kisújszállás 39, 9. Tószeg 37, 10. Lurkó Focimánia 30, 11. Rákóczifalva 25, 12. Kenderes 25, 13. Kunszentmárton 22, 14. Cserkeszőlő 12, 15. Tiszagyenda 11, 16. Kunhegyes 10.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában