SZOLJON

- Végletes év volt, nagy örömökkel, nagy bánatokkal - kezdte az ismert szövegíró. - Két új lemezt írtam, Horváth Ákos - ő Charlie rendkívül tehetséges fia, énekes, gitáros, szerző, hangszerelő - bemutatkozó albumát, ami mai, lendületes, laza rockmuzsika, valamint a Mobilmánia nagylemezét.
Ez utóbbiról részletesebben is kell beszélnem, mert a legjobb dolgok és a legtragikusabb történet is ehhez kapcsolódik. Zeffer András hívta életre az azonnal óriási indulatokat gerjesztő csapatot. Egy zenekarba hozta össze, állította egymás mellé a P. Mobil három volt énekesét, Vikidál Gyulát, Tunyogi Pétert és Rudán Joet, Zefi Hammond orgonája, Kékesi Bajnok basszusgitárjátéka, és a Rock Band zenészei kíséretében. Régi Mobil-dalokkal koncerteztek a hőskort idéző sikerekkel, mindenütt telt házak és önfeledten lelkes közönség előtt.

Mikor felvetődött a gondolat, hogy lemezen is örökítsék meg a koncertek legjobb dalait, azt mondtam, ez a társaság több kell legyen, mint nosztalgiazenekar.
Új lemezt kell csinálni, új dalokkal. Annyi energia, tudás és tapasztalat van ebben a társaságban, olyan összetartás és egymás iránti tisztelet, a zene iránti alázat, hogy ebből biztosan csak valami egészen jó dolog születhet. És mindenki azonnal átérezte, hogy itt a lehetőség. Bizonyítsunk még egyszer, dobjunk még egy nagyot így, együtt. Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon régen vártunk ennyire lemezt, nagyon régen éreztük magunkat ennyire felszabadultnak, lelkesnek, tenni vágyónak, mint az alkotó munka folyamán.
És akkor történt az a tragédia, amit a mai napig sem tudtunk igazán feldolgozni: Tunyogi Péter elveszítése.
Először úgy éreztük, egycsapásra összeomlott minden, nincs értelme semminek, nincs tovább. Azután szép lassan megjelent néhány újabb érzés. A dac, a csak azért is, a nem lehet, hogy így legyen vége érzése. Valamint a felelősség, hogy ha ennyire törékeny minden, akkor figyeljünk, vigyázzunk egymásra még jobban, kapaszkodjunk össze még szorosabban. Összetörve, a tragédiából valahogy mégis újabb erőt merítve, egymást inspirálva, valamilyen nem is földi állapotban feszültünk neki a daloknak, a stúdiómunkának, és az eredmény - véleményem és érzéseim szerint - egy nagyon erős, vérbeli, klasszikus rocklemez lett, huszonegyedik századi hangzással.

- Abban az évben jelent meg az Életmű válogatás is. Mit kell tudni róla?
- Igen, ez volt a másik, nagyon megtisztelő dolog, ami az elmúlt évben történt - mondta. - Még valamikor tavasszal keresett meg Orbán Tamás szövegíró kollegám, aki akkor az EMI művészeti vezetője volt,  hogy a kiadó szívesen gondozna egy olyan kiadványt, ami a pályafutásom legsikeresebb, legjobb dalait gyűjtené egybe.
Először nem is vettem túl komolyan a gondolatot, mert ilyen válogatáslemezem már jelent meg tíz évvel ezelőtt, azt javasoltam, válogassunk az azóta eltelt évek terméséből. A kiadó viszont ragaszkodott a legismertebb dalokhoz is, így a következő gondolat már egy dupla album volt.
Amikor elkezdtük összeírni a szóba jöhető darabokat, már az első körben majd kétszer annyiról beszéltünk, mint amennyi egy dupla cd-n elférne. Ekkor Szekeres Judit, a kiadó igazgatója, számomra meglepő rugalmassággal azt mondta, jó, akkor legyen négy lemez. Legyen díszdobozos, reprezentativ, igazi különlegesség.
December közepén jelent meg, hatvanhat dalt tartalmaz, tematikus összeállításban. Van egy rock-blues válogatás, egy country-pop-jazz gyűjtemény, valamint két lemez, ami a közel negyven év alatt írott legszebb balladákat, lírai dalokat tartalmazza.
Van néhány érdekesség is. Szerepel a válogatásban egy új, máshol még meg nem jelent dal, valamint néhány széles körben ismert nótát nem az eredeti változatban, hanem talán kevésbé ismert, de annál izgalmasabb, értékesebb feldolgozásban tettük a lemezre.
És ha minden igaz, jövőre jöhet a folytatás azokkal a felvételekkel, amelyek még erről a négy lemezről is kényszerűen lemaradtak.

- Ha jók az információink, akkor alakulóban van egy érdekesnek mondható koncert is.
- Igen, a Marathon különleges történet. Egy nem létező, mégis kultusz-zenekar példaértékű története.
A kilencvenes évek elején alakult egy - akkoriban még - jórészt ismeretlen zenészekből álló fiatal zenekar, megjelentetett egy nem különösebben sikeres albumot, tartott néhány klubkoncertet, majd fel is oszlott. A dalok azonban valami csoda folytán tovább éltek, baráti társaságok által egymásnak másolt kazettákon terjedtek, szemben az aktuális divatokkal, lelkes zenebarátok suttogó propagandájával. Valamiféle kultikus szeretet alakult ki a már régen nem létező zenekar körül. Ahogy titkos társaságok őrizték, őrzik ereklyéiket, úgy őrizték a számukra kincset érő cd-ket, kazettákat sokan, úgy gondolva, hogy az csak az övék, csak ők ismerik, értik, szeretik. És ha valaki másról valahogy kiderült, hogy ő is a "beavatottak" csapatához tartozik, azonnal volt beszédtéma, találkozási pont, kapcsolódás. A Marathon amolyan jelkép lett, összehozott embereket, valamilyen vállalható, őrizhető és megosztható értéket kezdett jelenteni, szemben a mindenfelé áradó, egyre igénytelenebb tömegtermékekkel.
Persze, csak a közönség csendes érzéseiben - mert tíz évvel később, amikor a zenekar újra összejött és készített egy új lemezt, az már kiadásra sem került. Egyetlen kiadó sem látott benne fantáziát. Miközben internetes fórumok szerveződtek a Marathon dalait szeretők társaságából.
Tavaly, amikor elindítottam a honlapom (www.horvathattila.hu), megbeszéltük Vámos Zsolttal, a Marathon vezetőjével, gitárosával, zeneszerzőjével, hogy a két lemez anyagát tegyük elérhetővé, ingyenesen letölthetővé azok számára, akiket érdekel, akik szeretik.
Megnézhető a honlapomon, mennyi bejegyzés született ezzel kapcsolatban, röviden úgy foglalhatók össze: Köszönjük!
Sokan töltötték le a két lemez anyagát, rengeteg visszajelzés, impulzus, bíztatás érkezett - mindez elég volt ahhoz, hogy elgondolkodjunk, mi lenne, ha...
A zenészek már mind igent mondtak, a többi már szervezés kérdése. Helyszín és időpont még nincs, de elképzelhető, hogy még egyszer színpadra áll a fantomzenekar.

- És végül, de nem utolsó sorban: mit tervez még az idei évre?
- Ahogy általában, most sincsenek különösebb terveim. Pontosabban, a nyilvánosság elé már eredményekkel, produkciókkal állok szívesebben, mint ötletekkel, elképzelésekkel, ígéretekkel, amikből azután esetleg semmi sem valósul meg. Az esetleges Marathon-koncert természetesen jó lenne, mint ahogy a Mobilmánia további sikereiért is szorítok, de természetesen érlelődnek egyéb dolgok is, amikről viszont majd akkor beszéljünk, amikor már valóban lesz miről. Remélem, lesz miről...