Az interneten, darabokban látta viszont ellopott autóját
Mik ezek?
XIgencsak elkerekedett a szeme az abonyi, 32 éves, kamionosként dolgozó Demeter Zoltánnak, amikor nemrég egy reggel arra ébredt, hogy eltűnt a hat éve vásárolt, ötajtós Volkswagen Passatja a családi ház lezárt udvaráról. A mintegy kétmillió forintot érő gépkocsit az éjszaka leple alatt kitolták az udvarról, miután a gyárilag beszerelt riasztót kiiktatva feltörték, indítható állapotba tették, s elhajtottak vele.
— Este 11 órakor álltunk be az autóval, és reggelre híre-hamva sem volt. Nem vettünk észre az eltűnésből semmit, pedig hajnal egyig interneteztem a laptopomon. Bár hallottam egyszer valamiféle kapucsukódást, de azt hittem, talán a szomszédba jött haza valaki. Ráadásul mozgásérzékelős lámpa világít oda, ahol az autóm állt, így még „segítettem” is a tolvajoknak, hogy ne sötétben tapogatózzanak — mondta fanyar mosollyal Zoltán.
Reggel azonnal megtette a bejelentést az abonyi rendőrőrsön, ki is jöttek a nyomozók, de nem sok jóval kecsegtették. Mígnem másfél hét múlva, az interneten egy használt autós honlapot böngészve, meglátta Zoltán, hogy egy üres karosszériát árulnak 135 ezer forintért egy vecsési bontóban. Persze azonnal felismerte, hogy az autójáról van szó, még akkor is, ha túlságosan olcsón adták. Azt is észrevette, hogy kivágták az alvázszámot, így azonosítani hivatalosan nem lehetett volna, mert természetesen rendszám sem volt rajta.
— Rögtön megismertem a karosszéria egyedi jellegzetességeit. Nem sokkal éjfél előtt vettem észre az interneten, és éjfélkor már benn is voltam az abonyi rendőrőrsön. Ott közöltem: szeretném, ha a ceglédi forrónyomos csoportot átküldenék a bontóba, mert annyira olcsó a karosszéria, hogy másnapra el fog kelni — fűzte tovább a történetet a fiatalember. — A forrónyomosok ugyan nem szálltak ki, de az abonyi őrsön megadták a Monori Rendőrkapitányság telefonszámát, és felvették a vallomásomat is arról, hogy miről lehet felismerni a karosszériát.
Zoltán másnap reggel háromnegyed nyolckor már Vecsésen volt. Kihívta a rendőröket, akik kinyittatták a bontót, odahívták a tulajdonost is. Zoltán azonnal felismerte a karosszériát.
Ilyen állapotban került meg az autó. Fotó: miabonyunk.hu
— Ekkor kihívták a monori forrónyomosokat, és lefoglalták az autót. A járműnek 90 százalékban megvolt mindene, csak éppen szétszedve, darabokban. Ezekből összesen úgy egymillió forint értékben lehetett volna eladni alkatrészeket — hangsúlyozta Zoltán.
(A korábban írtakkal ellentétben letartóztatások nem történtek, az ügyben eljárás folyik - a szerk.)
Hogy a bontós mivel védekezett, és hogy a sértett visszakapta-e autóját, megtudhatja az Új Néplap hétfői számából.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. nem_megmondtam 2011. június 4. 02:43
ha már a neten teregetitek ki a szennyest, akkor már had kérdezzem meg csak a kíváncsiság miatt milyen papírokkal vetted meg az autó, hogy nem tűnt fel, hogy lopott?
amúgy jó kis sztori:) -
7. tibim 666 2011. június 3. 11:09
SZIASZTOK ÉN VAGYOK A VECSÉSI BONTÓS NÁLAM VOLT A PASSAT!!!!! KISS TIBORNAK HÍVNAK ÉS ROSSZ NÉZNI EZT A SOK HAZUGSÁGOT AMIT ÍRT A TULAJ!!!! ENGEM BEZZEG SENKI NEM KÉRDEZETT MEG AZ IGAZSÁGRÓL!!!!! ÉN MINT TANÚ LETTEM KIHALGATVA ÉS SEMMI FÉLE BANDA NINCS EGYEDÜL VEZETEM A BONTÓMAT!!!!! EZ SZERINTEM BÁRKINEK BECSUSZOTT VOLNA HISZ MINDENKI SZERETI A PÉNZ KERESETI LEHETŐSÉGET!!!! ÉN 250.000 FORINTÉRT VETTEM ÉS 500.000 ÁRULTAM VOLNA KI BELŐLE!!!! EZÉRT CSINÁLOM A BONTÓZÁST!!! ARRÓL SENKI NEM BESZÉL HOGY A TULAJNÁL MEKORA BŰNBANDA VAN HISZ ENGEM MEG IS LÁTOGATAK ÉS ELVITTEK AKKARATOMON KÍVÜL HOGY SAJÁT MAGUK IZTÉZÉK AZ Ő IGAZSÁG SZOLGÁLTATÁSUKAT!!!! EZ SAJNOS NEM JÖTT NEKIK ÖSSZE HISZ A LAKHELYEMEN ENGEM IS ISMERNEK ÉS SEGÍTENEK!!! AZ EGYIK LEGJOBB BARÁTOMAT HÍVTAM HOGY SEGÍTSEN MERT ELAKARJÁK VENNI A KOCSIM KB:10 EMBER SEGÍTSÉGÉVEL ÉS HOGY ÚGYMOND ELRABOLTAK!!!!! A BARÁTOM ELÉG BEFOLYÁSOS EMBER ÉS HAMAR MEGOLDOTTA A GONDOM DE SAJNOS AZÓTA IS ZAKLATNAK
ÉS PÉNZT KÖVETEL A TULAJ MERT SZÉTSZEDTEM AZ AUTÓJÁT!!!!! SZERINTEM NEKEM EZ VOLT A DOLGOM EZÉRT VETTEM!!! HA TUDOM HOGY LOPOTT NEM ÁRULOM A KAROSSZÉRIÁT A NETEN ÉS ELEVE MEG SEM VESSZEM A KOCSIT!!!! SZERINTEM NEM EGY EMBERT KELLENE MEGKÉRDEZNI A TÉNYÁLLÁSRÓL ÉS ÉGETNI AZ ÚJSÁGBAN HISZ NEKEM VEVŐIM VANNAK ÉS EGY ÜZLETEM AMIT SZERETNÉK BEINDÍTANI HISZ VAN CSALÁDOM ÉS A KOCSI ÁRA IS KÖLCSÖN VOLT MERT NEM VAGYOK EGY GAZDAG GYEREK!!!!!! AKI SZERETNE TŐLEM BÁRMIT AZ HÍVJON FEL NYUGODTAN ÉS AKÁR ÉN IS ELMONDOM AZ IGAZSÁGOT AKKÁR EGY INTERJUBA IS MERT BÁNT A DOLOG!!! SZERINTEM EZ AZ EGÉSZ CSAK EGY BIZTOSÍTÁSI CSALÁS DE ÉN NEM AKKAROK VÁDASKODNI!!!!!!!!!!! TELEFONSZÁMOM:0620/541-31-40 -
6. nem_megmondtam 2011. május 31. 11:03
2. Marx Kari
a rendőröknek szerzett jogai vannak, méghogy köteles intézkedni
hol olvastál te ilyet?:)
az embert meg tessék megbüntetni 100ezer forintra egyenruhás bűnözés miatt, mit nyomozgat a saját szakállára, meg ha jól olvasom a két hét alatt négyszer ötször zargatta a rendőrséget, ki fogja ezt a rengeteg stresszt megfizetni ami a rendőröket érte ez alatt:) -
5. szub_jektiv 2011. május 31. 09:46
A forrónyomosok talpát égette a nyom.
Az abonyiak tudták a monoriak telefonszámát, ez eredmény. Egyébként is a tulaj vállalta fel a nyomozók feladatát, ha már beavatkozott, nyomja meg ő.
A bontós nem orgazda, mert ismerte a leadót.
Az alvázszám, motorszám esetleg már ki volt vágva, ezért senki nem gyanakodhatott.
Nincs eltüntetendő nyom, megfélemlítés kizárt?
A forrónyomosok szabadlábon vannak?
Óvadék van?
Mi van?
Jelentős korkedvezményt derék és szorgalmas embertársainknak! -
4. totya111 2011. május 31. 08:36
Az az igazság, hogy a rendőröket csak a nyugdíj érdekli a többit magasról lesz@rják.
-
3. Marx Kari 2011. május 31. 06:54
Ja ! Mindez a rendőrségi törvényből van !
-
2. Marx Kari 2011. május 30. 15:06
"...de az abonyi őrsön megadták a Monori Rendőrkapitányság telefonszámát, ..."
Elmennek ám a jó qrwa anyjukba a sünök !
" - intézkedés elmulasztása !
Az intézkedési kötelezettség
13. § (1) A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. Ez a kötelezettség a rendőrt halaszthatatlan esetben szolgálaton kívül is terheli, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában intézkedésre alkalmas állapotban van.
(2) A rendőr köteles a törvény rendelkezésének megfelelően, részrehajlás nélkül intézkedni.
(3) Ha a rendőrt az intézkedés megtételében tárgy akadályozza, azt eltávolíthatja, vagy az akadályt más módon elháríthatja, az ezzel okozott kárért a rendőrségnek az intézkedés alapjául szolgáló cselekményben vétlen károsultat kártalanítania kell.
14. § A rendőr közreműködik a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárításában. Ha a veszélyhelyzet elhárítása más szerv feladatkörébe tartozik, de beavatkozására csak késedelmesen van lehetőség, a rendőr haladéktalanul gondoskodik a veszély elhárításáért felelős hatóság vagy más szerv értesítéséről. -
1. armedX 2011. május 30. 07:31
Ez a magyar sündörség! Mire valók egyáltalán? Ha alóluk lopnák ki az autót ezek akkor se találnák meg maguktól! Persze a bontó azóta is üzemel, az elkövetők szabadok....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Dr. Nyerges Zsolt | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Furkó Kálmán | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




