Döbbenetes: 780 ezer kilométert futott mentővel dolgoznak
Mik ezek?
X— A túrkevei betegek érdekeit szem előtt tartva, természetesen szeretném, hogy két futó mentőautónk legyen ismét. Az pedig „hab lenne a tortán”, ha ezt új járművekkel tehetnénk — mondta Szecsei József, a túrkevei mentőállomás vezetője. — Mint köztudott: 2011. május 1-től egykocsis állomás lettünk. Ezt a döntést, egyfajta statisztika alapján hozták, melyben figyelembe vették Túrkeve város lakosainak számát, a kivonulások gyakoriságát, a környező mentőállomások távolságát, stb. De minden statisztikának vannak hátrányai. Nálunk ennek az lett a következménye, hogy egy mentőautót leállítottak.
Mint Szecsei József elmondta, azért is fájó ez a döntés, mert 2010-ben a túrkevei lakosok adományaikkal — az Országos mentőszolgálat (OMSZ) alapítványán keresztül — sok korszerű eszközhöz segítették a mentőállomást. Valamint 2009 év végén, egy nyertes pályázatnak köszönhetően, nagyon sok hasznos dolgot vásárolhattak mindkét autóba. Akkor még nem tudták, hogy hamarosan „egykocsisok” lesznek.
— Természetesen nagy hasznát vennénk egy új mentőautónak, hiszen a jelenlegi hatéves gépjármű, mely háromszázhetvenezer kilométert futott, folyamatos karbantartást igényel — számolt be Szecsei József. — Ezzel az egy autóval látjuk el Túrkevét, de vannak hívásaink Mezőtúrról, Kisújszállásról is. Mivel országos szolgálat vagyunk, akár Karcagra vagy Törökszentmiklósra is átmegyünk, ha kell. Arról nem beszélve, hogy a baleseti sérülteket Szolnokra kell szállítanunk, mert ott van traumatológia. Elegendő ez az egy autó, de olykor előfordul, hogy három jármű is kellene. Ezen kívül van még egy tartalék autónk, mely tizenhárom esztendős. Ezt a járművet viszont már le kell cserélni, hiszen igen sokat, mintegy 780 ezer kilométert futott — árulta el.
Az Országos Mentőszolgálat és a túrkevei önkormányzat közötti megállapodás eredményeként az önkormányzat az új mentőállomás beruházásához céljellegű támogatásként 10 millió forintot biztosított az OMSZ részére. Az OMSZ vállalta, hogy az új mentőállomáson egy 24 és egy 8 órás mentőkocsit működtet. A körülmények változása miatt az állomáson csak a 24 órás mentőgépkocsi maradt.
Ez év januárjában levélben fordult dr. Szabó Zoltán polgármester az OMSZ főigazgatójához, és kérte a 8 órás mentőgépkocsi visszaállítását. Az OMSZ főigazgatója levelében részletesen megindokolta azt, hogy Túrkevén egy mentőgépkocsi működtetésével is ellátható a feladat. Javaslatot tett arra, hogy az alapmegállapodás a következőképp változzon: „Az OMSZ vállalja, hogy a mentőállomáson olyan szintű és számú ellátás szervezéséről gondoskodik, amely a lehető leghatékonyabban biztosítja a település és környékének mentőellátáshoz fűződő igényét. Az OMSZ vállalja, hogy igény esetén a szervezést alátámasztó mutatószámokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátja.”
A levélben az OMSZ kötelezettséget vállalt arra, hogy a folyamatban lévő, új, B típusú mentőjárművek beszerzése során ezen új mentőgépkocsikból az elsőt a túrkevei mentőállomás kapja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Dr. Nyerges Zsolt | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Furkó Kálmán | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




