SZOLJON

— A szobafestésből nem tudtam szellemi tőkét kovácsolni. A szabad életet és a nélkülözést nem könyvekből és filmekből, hanem saját bőrömön akartam megtapasztalni. Útra keltem tehát Etiópiába 20 ezer forinttal a zsebemben és egy hátizsákkal a hátamon — kezdi beszélgetésünket Gyurgyák Róbert. — Nem voltak határozott terveim, hová szeretnék menni, nem tudtam azt sem, másnap hol fogom álomra hajtani a fejem. Kedden még egy gazdag farmerrel vadásztam cápára a luxusjachtján, szerdán már egy híd alatt aludtam a hajléktalanokkal.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A fiatalember átszellemülten meséli afrikai élményeit. — Egészen egy hétig hittem azt, hogy én fogok majd segíteni a helyieknek. Ott tartózkodásom hetedik napján egy fiúcska megragadta a zsákomat, hogy segít elvinni a közeli szálláshelyre. Cserébe meghívtam őt egy kifőzdébe tojásrántotta ebédre. Amikor végzett, a következőt mondta: „Gazdag ember voltam egy napra, végre asztal mellett ehettem”. Ekkor tudtam, ez az utazás más lesz, mint az eddigiek voltak, nem én adok az etiópoknak, hanem ők adnak nekem. Más szemléletet, más világlátást — mondja Róbert. Egy nap a fiatalember betért egy kávéfőző helyre. Csinos lány szolgálta fel a nedűt. — Amikor megláttam Desztát, megmozdult bennem valami. A Deszta név azt jelenti, derűs, erről a következő napokban megbizonyosodhattam. Mert minden nap visszatértem hozzá. Üldögéltünk egymással szemben és kevés angol szóval, még kevesebb etióp kifejezéssel próbáltam tudtára adni, hogy tetszik nekem. Ő pedig főzte nekem a kávékat, soha annyi feketét nem ittam, mint akkor. Napokig még csak hozzá sem értem, ebben az országban a nyilvános érintkezés tabu. Két hét múlva, azzal, hogy egymás mellett mentünk az utcán, elárultuk a helyieknek: egymáshoz tartozunk.

Ezek után felpörögtek az események. A család egy pap véleményét kérte ki, a „fehér ember” elveheti-e Desztát feleségül. Mivel igent mondott, vásároltak egy kecskét a lakodalomra, hogy pörköltet főzzenek belőle. Beszerezték a helyi erjesztett búzasört is, a vőlegény pedig felvette legtisztább ruháját. Szűk családi körben ünnepeltek. — Pár hónap múlva Desztával egy szolnoki emeletes ház lakásába költöztünk. A feleségem sokáig nem értette, miért kell becsukni a bejárati ajtót. „Hogyan jönnek akkor át a szomszédok rizsért?” — kérdezte értetlenül. Az sem volt világos számára, hogy ha nyolc család lakik egy emeleten, miért kell mindenkinek külön főzni. Miért nem jönnek össze esténként az emberek, hogy közösen étkezzenek? — meséli az első hónapok nehézségeit Róbert, majd hozzáteszi: — Mindig börtönnek érezte a lakást, végül kiköltöztünk a szüleimhez Rákóczifalvára egy kertes házba. Itt már jobb neki, de látom rajta, néha könnybe lábad a szeme. Bizony, a mi történetünknek vannak buktatói. Egy ilyen párkapcsolat nagy odafigyelést igényel. Ami biztos, Deszta magasra tette a lécet önmaga előtt. Nagyon remélem, nem veri le.

Megüzente a szülőknek, hogy készüljenek...

Gyurgyák Róbert a kinti esküvője után telefonált haza a családnak, hogy készüljenek, nem egyedül tér haza. — A szüleim sejthették, ha Etiópiában vagyok, nem egy japán vagy magyar lánnyal állítok be. Volt idejük átgondolni a dolgokat. Az ismerőseim csak azért nem néztek őrültnek, mert eddig sem voltam teljesen „normális” — mondja a fiatalember.