Megszívták, mert megszívták - lehet fizetni
Mik ezek?
X— Én soha nem dohányoztam, nagyon helyesnek tartom, hogy nem lehet dohányozni iskolák, rendelők közelében — mondja Kovács Róza, aki szerint ahol az anya vagy apa otthon is dohányzik, azzal gyermekét is veszélyezteti. A passzív dohányzás nagyon káros, nem is beszélve a cigarettafüstről, ami átjárja a lakást, a ruhákat. Hasonlóképp vélekedik erről unokája, Jenei Petra is.
— Az iskolában is vannak, akik dohányoznak, s ahol lakunk, ott is sokan rágyújtanak. Szerintem sokkal jobb lenne, ha ezt a pénzt hasznosabb dolgokra, például könyvekre költenék — állítja Petra.
A kétgyermekes anyuka, Máténé Kis Edit is egyetért a tiltással.
— Nem szeretek mások után csikket szedegetni a játszótéren, pedig korábban ezt többször megtettem, hogy ne a gyerekek vegyék azt fel a homokozóból. A rendelet óta itt is sokat javult a helyzet — véli.
Döbbenetes, amikor 11-12 éves gyerekeket látunk dohányozni. Dr. Molnár István házi gyermekorvos autójával is megáll, és odamegy az utcán a dohányzó fiatalokhoz. Sőt, nemcsak rendelője környékén, hanem a ligetben, rendezvény után is összeszedi az eldobott több száz csikket.
— Bevallom, ha fiatalt vagy terhes nőt látok dohányozni, nem mindig sikerül higgadtnak maradnom. Amikor odamegyek hozzájuk, elmagyarázom, mit okoz a dohányzás, s azonnal tegye le a cigarettát, térjen észre, ne mérgezze magát. Százból tizenöt dohányos belehal a nikotinmérgezésbe, te is ezt akarod? Ilyen, s hasonló sokkoló mondatokkal próbálom észre téríteni a diákokat. Sőt, az ellenőrzőjükbe is beírom, ha látom, hogy a tiltás ellenére nem tette le a cigit: hogy a fiatal nem javuló állapotának oka a dohányzás. A legjobban akkor haragszom, amikor a szülő nemhogy rászólna dohányzó gyermekére, hanem még el is tűri, ha mellette rágyújt — sorolja a doktor úr, aki nagyon üdvözli, hogy jövőre egy intézményben sem lehet majd rágyújtani.
Kisújszálláson jelenleg tilos dohányozni a játszóterektől 5 méterre és a buszvárókban, előtte és utána 5-5 méterre. Oktatási, egészségügyi intézményeknél és élelmiszerboltoknál pedig ez a határ 30 méter. Ducza Endre közterület-felügyelőtől megtudtuk, a türelmi idő alatt 61 esetben kellett felszólítaniuk közterületen dohányzókat a rendelet betartására.
— A polgárőrökkel ősz óta rendszeresen ellenőrizzük a rendelet betartását. Eddig húsz helyszíni bírságot szabtam ki, többségét a piacon. A bírság összege 5-20 ezer forint, általában az alsó határt vettem figyelembe. A bírság hatására mára érezhetően csökkent a tiltott területen dohányzók száma, kedden például a piacon senkit nem kellett megbírságolni.
Ha a dohányzás tényét valaki nem ismeri el, a közterület-felügyelő feljelenti. A polgármesteri hivatalban Finta Orsolya szabálysértési ügyintézőtől megtudtuk, eddig négy szabálysértési feljelentés volt, a kiszabható bírság 3-50 ezer forint.
Van, aki nehezményezi a rendeletet
— Lassan húsz éve dohányzom, én nem értek egyet azzal, hogy jövőre már sehol nem gyújthatok rá — mondta Nagy László az egyik sörözőben. Az iskolák, óvodák előtt elfogadom, azt azonban nem, hogy egy kocsmában, ahol ugye nem szendvicset enni tér be az ember a haverokkal, ott se lehessen egy sör mellett rágyújtani — érvel László.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. ferenc 2011. december 28. 18:50
Én azt mondom hogy aki nem dohányzik vagy nem szereti a cigi füstöt menjen étterembe ahol én is meg tiltanám a dohányzást, én nem dohányzok de nem zavar a füst hacsak nem fujják a képembe,ez is csak arra jón hogy birságolhassanak, És ki fogja ellenőrizni?
-
1. Adani 2011. december 16. 16:51
Kocsmában szerintem se kéne betiltani ,aki a máját gyilkolja annak már nem oszt nem szoroz, hogy a tüdejét is gyilkolja-e vagy sem. Megaztán döntse a el a kocsma tulajdonosa, hogy mit akar. Miért ne lehetne kijelölt dohányzóhely minden intézményben, hogy aki akar ott rágyújthasson? Nem örülnék neki ha pl. egy kórházban egy olyan orvos műtene, aki erős dohányos és már fél napja nem gyújtott rá, mert a kórházban nem bagózhat, a 30 méteres demarkációs vonalig meg nem volt ideje elmenni. Kijelölt dohányzóhely kell és kész, aki nem bírja a bagófüstöt annak nem kell odamenni, ilyen egyszerű.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








