SZOLJON

— Az elmúlt hónapokban sok minden történt velünk. Az első és legfontosabb, hogy vásároltunk magunknak egy házat — újságolta sugárzó arccal Molnár Edit. — Erre úgy jött össze a pénz, hogy a párom kiment néhány hónapra Németországba dolgozni. A megvett ingatlan egy régi, kétszobás parasztház, ami elég elhanyagolt állapotban volt, hiszen hat éve nem lakott már itt senki sem. Mi újítottuk fel, s használt bútorokkal szépen berendeztük. Kívülről az udvart is apránként rendbe fogjuk tenni. Anno olyan feltételt támasztottak velünk szemben, hogy elég egy albérlet, egy szobával, konyhával ahhoz, hogy a gyermekeinket hazahozhassuk. Többször is próbáltunk szociális bérlakásra pályázni, de egyszer sem jártunk sikerrel. Most már adottak a lakhatási feltételek, de még további elvárásoknak kell eleget tennünk, ezt mondta nekünk a gyámhatóság a legutóbbi elhelyezési értekezleten.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Mint azt az asszony elmondta, nyolc hónap telt el iker lányai, Edit és Niki születése óta. Azóta Tiszaszőlősön helyezték el őket nevelőszülőknél, mivel születésük pillanatában a gyámügy nem tartotta megfelelőnek a feltételeket arra, hogy magukhoz vehessék a piciket. Jelen helyzetben kéthetente tudják meglátogatni a lányokat, akkor is csupán egy órát tudnak négyesben tölteni. Anyagi helyzetük tükrében az utazási költség is elég borsos, kettejüknek tízezer forint. Editék amiatt is csüggedtek, hogy amikor a gyerekeket kézbe veszik, azok sírni kezdenek, nem ismerik meg őket, hiszen az elmúlt hónapokban csak órákra láthatták vér szerinti szüleiket.

— Mi gyakorlatilag hajléktalanok voltunk, viszont felálltunk a padlóról — érvelt Edit. — Nem számítottunk rá, hogy így alakul az életünk. Közös elhatározással elvetethettük volna a gyerekeket, de nem tettük. Így viszont már hónapok óta csak egy dologra vágyunk, hogy a kicsiket visszakapjuk és felnevelhessük őket! Ha más lehetőség nem lesz rá, jogi úton fogjuk elérni, hogy a gyerekeink hozzánk kerülhessenek. Azt hiszem, hogy ma Magyarországon sok olyan gyerek van, aki az általunk biztosítottnál sokkal nehezebb körülmények között él. Igaz, hogy a picik születésekor nem volt pénzünk babakelengyét vásárolni, de mára már minden szükséges dolgot — babakocsi, cumi, ruhácskák — beszereztünk. Van, aki önként lemond a gyermekéről, mi nem fogunk! Szeretnénk ezt az egész procedúrát felgyorsítani, hogy már az idén együtt karácsonyozzon az egész család.

Edit párja, József elmondta, megélhetésük biztosított. Bár feleségének semmilyen bevétele nincs (cukorbetegsége miatt a közelmúltban indította el a leszázalékolási procedúrát) és jómaga alkalmi munkákból, valamint segélyből tudja előteremteni a szükséges anyagiakat, viszont velük lakik Edit mostohaapja is, akinek nyugdíjasként fix bevétele van, s abból támogatja őket.

A férj csontozónak tanulna

— Ha kell, minden munkát elvállalok — hangsúlyozta Molnár József. — A németországi munkám után a helyi önkormányzatnál is dolgoztam pár hónapot. Valószínűleg még a Karancs-dűlői tanyai létünk során összeszedtem egy makacs tüdőbetegséget, ami a mai napig elkísér, gyakran szoktam fulladni. Emiatt voltam annak idején kénytelen otthagyni egy csontozói tanfolyamot Surjányban, végzettség híján viszont nem alkalmaz senki sem ilyen szakmunkára. Szeretném ezt befejezni és a vizsgát is letenni.