Ultival pihenik ki az egész napos ultizás fáradalmait
Mik ezek?
XAz ulti története
Az ulti néven két kártyajáték is ismert, az egyszerű ulti és a rablóulti. Az előbbit a hétköznapok során inkább talonmáriásnak, míg az utóbbit egyszerűen ulti néven szokás emlegetni. Hiteles históriai bizonyítékok vannak arra, hogy az 1848-as szabadságharc katonái már ezt a játékot, a talonmáriást játszották szabadidős elfoglaltságként a táborokban. Mások források arról szólnak, hogy talán már a Rákóczi-szabadságharc idején is ismerték és játszották az ulti elődjét. Tehát: valóban magyar játék!
Az ultit tehát gyanútlan Nobel-díjasok is nyugodtan űzhetik, vonhatjuk le a konzekvenciát. De nem űzik, mert az ulti játék klasszikusan – és egyben reménytelenül – magyar játék. Magyar kártyával, magyar zsargonnal, csak Magyarországon játsszák: vasutasok, hosszú műszakból hazafelé a vonaton; baráti asztaltársaságok, poharazós téli estéken; unaloműző alkalmi csoportosulások, egyhangúnak ígérkező buszos kirándulásokon; falusi kocsmák népe, a "műintézmény" jótékony rejtekén, és dekadens értelmiségiek elegáns klubok süppedős foteljaiban.
Valószínűleg csak kevesen tudják, hogy az ulti versenyjáték is. Versenyszabályzattal, egyesületekkel, bajnoksággal, versenyző csapatokkal.
A Szolnoki Ulti Egyesület az ország legjobb csapatai közé tartozik, mondja büszkén Bakos Sándor egyesületi elnök. A Magyar Ultiszövetség 2006-ban Az év egyesülete címmel ismerte el a Szolnokon folyó munkát. Kelet-Magyarország egyik ulti-fellegvárának számít tehát a város.
— Még 2005-ben kezdtem szervezni a klubot — meséli Bakos elnök, játék közben, a szolnoki Karantén Klubban, ahol az egyesület tagjai, versenyzői „edzeni” szoktak. Így mondják, edzeni, de persze ez a játékot jelenti. Játékot nap mint nap, hosszú-hosszú órákon át, játékot estébe nyúlóan, játékot kifulladásig. Estére jár, három asztalnál megy a játék, ultisoknak mondani se kell: négy-négy játékossal. Miközben szaporán jár a kezük — osztanak, játszanak és felírják az eredményt — szapora a szavuk is.
— Így legalább nem veszünk össze otthon az asszonnyal a tévé távkapcsolóján! — nevet egyikük. — Nyugodtan nézheti a kedvenc szappanoperáját!
A társa rákontráz a szavára.
— Nekem az asszony azt mondta valamelyik nap, hogy veszekedjünk már egy kicsit, mert akkor legalább tudja, hogy otthon vagyok...!
Imre régi motorosnak számít az ultisok között. Miközben kizökkenthetetlen nyugalommal játszik, történetek sokaságát meséli, amelyek mind ugyanoda hordanak ki: mekkora élvezet az ultijáték. Illusztrációként említi: a minap Nyáregyházán volt a csapat, egy országos versenyen.Reggeltől délutánig játszottak, de amikor Szolnokra értek, már nem mentek haza: irány a Karantén, és osztották tovább. S tán azt sem mellékes megemlíteni, hogy a nyáregyházi versenyt éppenséggel a szolnoki Bozsányi Dezső nyerte.
— A szövetség nagy erőfeszítéseket tesz, hogy megismertesse, elterjessze a versenyultit — folytatja Bakos Sándor. — Sajnos a fiatalok az ulti helyett a póker felé vonzódnak inkább. Az nagyon divatossá vált, a tévéközvetítéseknek köszönhetően, és sajnos elviszi a fiatalokat. Pedig az ultiban kisebbek a tétek, s a fontos inkább a játék.
A társaság egységesen kinyilvánítja: a póker igazi szerencsejáték! S az ulti...? Azt mondják, a nyeréshez csak a félig elégséges a szerencsés lapjárás. A másik felét a játéktudás, a kombinációs készség, a jó memória teszi ki.
— Renonsz! — csap bosszúsan a bedobott lapokra Imre, úgy kilenc óra felé, miután elbukja a biztosnak látszó piros ultiját. Aztán maga elé veszi az asztalon fekvő lapokat, és „visszajátssza” a partit.
— No, itt van! A zöld hívásomra elsóztad a tök ászt, pedig ha nem volt zölded, akkor tromfot kellett volna tenned! Zoli, a „tettes”, kitart, hogy ő bizony nem csalt. Már éppen szólnék, hogy igen, úgy volt, amikor az elnök nevetve rám szól:
— Pszt! A kíbic csendben marad!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. antipoker 2009. február 16. 09:20
Bakos Sanyi
thx. megnezem az oldalt es megprobalok idot szakitani es megnezni benneteket. -
7. eSZeS 2009. február 15. 18:23
Bocsika, de lemaradt!
Én Ceglédbercelről kerültem a Szolnoki Ulti Egyesületbe. A "Csapat" életkora vegyes, de tapasztalatból, mondom, hogy naon jól megférünk egy/több asztal mellett. Aki közénk akar kerülni az számítson arra, hogy egy jó kedvű, humorban gazdag, ugyan akkor az ultiban tréfát nem ismerő csapatba jön. A fiatalok tanulhatnak az "idős-ebek" -től. Az korosabbja pedig meg mutathatja, hogy mit tud.
Üdv:
Szuda Sándor -
6. eSZeS 2009. február 15. 18:10
Jó a cikk. Gratula!
De!
Mint, ha nem lenne vége és ez jó is, meg nem is. Jó, mert talán lesz folytatás is, de nem jó, mert úgy olvastam volna még :-))
Tudnám javasolni, hogy a szolnokiak rendezésében lefolyt ulti-versenyekről folyamatosan számoljatok be, akár 1-2 képpel illusztrálva.
Üdv. -
5. Bakos Sanyi 2009. február 15. 11:46
Antipoker!
Várunk sorainkban!
email: szolnoki.ulti.egyesulet.com
vagy
http://szue-szolnok.gportal.hu
Bakos Sanyi -
4. FényesÁgnes 2009. február 15. 10:10
Még elfelejtettem, borították már rám is az asztalt nem is egyszer. Az Ultisok között is van aki kevésbé bír veszíteni, ám nagy átlagban mindig megtalálja azt a társaságot aki hasonló mentalitással és hasonló stílusban játssza ezt a játékot. Van aki nagy pénzbe megélhetési ultit játszik, van aki csak írja a pontokat, tanulgatja, izlelgeti, és van aki élvezi, imádja ezt a játékot. Én Pesti révén Szolnokiak között találtam meg azt a fajta stílust ami nekem bejőn, vagyis élvezni és szeretni, huncutkodni és nem vérre menni, egyszerüen csak legjobb tudásunk szerint játszani.
-
3. FényesÁgnes 2009. február 15. 10:01
A cikk nagyon jó gratulálok, egy kis memoár ez is az ulti népszerűsítésére. Talán el lehetne gondolkodni, hogy egy kis helyi TV csatorna adjon hasonló műsort az ultiversenyről, mint a pókernél. Meg tanitaná az ifjúságot arra ne csak a pénzt lássák hanem a játék örömét is. Ez a játék egy hungarikum amit érdemes lenne akár így is reklámozni ( mint a herendi porcelánt, téliszalámit stb)
-
2. antipoker 2009. február 15. 08:55
azert szep ez a jatek, mert nincs 2 egyforma leosztas. minden parti mas. nem a penzrol szol (lsd. napjaink poker maniaja), de tet nelkul ennek a jateknak sincs ertelme. en orulok, hogy ismerem a jatekot es rendszeresen jatszom. en ugy tanultam az oregektol, hogy az ultit az ember egesz eleteben tanulja es a vegen fog majd tudni ultizni...
-
1. Miazhogynagyonis 2009. február 14. 22:38
A kártya iránti vonzódásom kimerült gyerekkoromban a kemencepadkán nagyanyámmal a papucsban, durákban, heteszsírban. Írígylem viszont azokat, akik olyan jókat tudnak játszani egy szál asztalnál. Az ultizók nyugis emberek, régebben többször néztem őket - fogalmam sincs a játékszabályokról -, de sosem borították egymásra az asztalt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








