Olyanok a búzatáblák, mint az ementáli sajt
Mik ezek?
X— Olyanok a táblák, mint az ementáli sajt — mondta érdeklődésünkre Székely László, a megyei kamara titkára. Ezért nagyon nehéz az idei aratás, s nem csak ott, ahol csónakázni lehet a belvízben, emellett ugyanis hatalmas területek vannak úgy felnedvesedve, hogy a gépi betakarítást szinte lehetetlenné teszik. Ennek tükrében már bizonyos, hogy az aratás átcsúszik augusztusra. A minőség nem véletlenül nem homogén, akár árpáról, akár búzáról van szó.
Az árpa vágása a végéhez közeledik, a 18 500 hektárból hétfőig 15 500 hektáron már végeztek, az átlagtermés pedig 3 tonna. Gond a szemek hektolitersúlya, az ugyanis gyakran alatta marad a szabványtól.
A búza 115 ezer hektáros területéből 11700 hektáron jártak már a kombájnok, az eddig eredmény hektáronként 3,35 tonna. Habár az elmúlt egy hétben valamelyest emelkedtek az árak, s most már inkább hármassal kezdődnek a malmi búzára vonatkozó árajánlatok, a bizonytalan helyzet miatt a nagy felvásárlók kivárnak. Ezt jelzi az is, hogy egyes nagy felvásárló és exportőr cégek képviselői a korábbi évekkel ellentétben nem vettek részt a kamarai rendezvényen.
A kamara titkárától azonban megtudtuk, hogy a míg a múlt héten jellemzően tonnánként 26 ezer forintot kínáltak a takarmánybúzáért, addig ma már 28 ezret. A malmi búzára a korábbi 28 ezerről már 31 ezerért is van ajánlat, míg a javító minőségért 34 ezret is megadnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








