Folytatódik a per a jászberényi csirkeügyben
Mik ezek?
XFolytatódott a Szolnoki Törvényszéken a „jászberényi csirkeügyként” elhíresült polgári per. A perirat szerint közel félszáz megyebeli családot károsított meg több millió forinttal — a sértettek szerint 380 millióval — egy svájci vállalkozó, aki ráadásul közel 310 millió forint támogatott hitelt vett fel magyar bankokból.
Korábbi, nem bíróságtól kapott információinkat dr. Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője pontosította. Kiemelte, hogy a legfőbb ügyész nem utasította, nem is utasíthatta eljárásra vagy új eljárásra a törvényszéket, ügyész a perben nem vesz részt, büntető eljárásról pedig nincs tudomása. A per a felperesek közel két éve benyújtott keresetlevele által indult polgári peres eljárás, amelynek alperese egy svájci vállalkozó cége.
A Szolnok Televízió segítségével egyébként az ügy egyik felperesét sikerült megszólaltatnunk: „Az én férjem ebből az ügyből kifolyólag kapott egy szívinfarktust, alig tudta kiheverni. Én ezt az embert nem hagyom futni! ”— nyilatkozta Ferencz Imréné. Az ő családját állítólag 15 millió forinttal károsította meg a svájci vállalkozó.
Az eset — amely kísértetiesen hasonlít a Hajdú-Bét, illetve a Zala Baromfi ügyekhez — tíz évvel ezelőtt kezdődött. A tényállásból kiderül, a svájci férfi vágóhidat üzemeltetett Jászberényben — egykoron Lantos, majd Corona Baromfi néven —, ám a leadott, többnyire hitelből nevelt csirkéket nem fizette ki a beszállítóknak. A férfit, az egyik húscsirke-neveléssel foglalkozó károsult, Ferencz Imréné feljelentését követően csalással vádolták, ám a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság évekkel ezelőtt felmentette a svájcit.
A vállalkozó — aki hazánkban jelenleg nyúlvágóhidat üzemeltet Lajosmizsén — kedden tanúként jelent meg a tárgyaláson. A károsult családok szerint a férfi hasonlóan járt el Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban is. A tárgyalássorozat további tanúmeghallgatásokkal folytatódik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. shamen09 2012. január 12. 15:59
Az ügy tíz éve húzódik. Mit is jelent ez? Hát azt, hogy semmi nem lesz belőle.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy mivel magyarázták azt, hogy nem valósított meg bcs-t az illető.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








