Hiába futott a tolvaj, a tulajdonos gyorsabb volt
Mik ezek?
XKisebb értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy jászberényi lakos feljelentése alapján - értesültünk Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől. Az elkövető kedden a déli órákban a Jásztelek, Pusztamizse tanyánál lévő üzem épületének ablakát betörte, és az udvarról összekészített szódás palackot, alumínium mérleget, kábelt és egyéb tárgyakat próbált meg eltulajdonítani. Cselekménye közben azonban a sértett tetten érte, melyre az elkövető a helyszínről elszaladt.
Szerencsére a sértett utolérte és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen feltartóztatta. A lopással okozott 40.000 Ft kár lefoglalással megtérült, a rongálási kár: 15.000 Ft. Az 57 éves jásztelki lakos gyanúsítottként került kihallgatása, esetében a hatóság bíróság elé állítást tervez.
Eltüzelte a tetőt, de ráfázott
Büntetőeljárás indult egy 36 éves Jászberény, Neszűri lakos ellen, aki január 25-ét megelőzően a lakóházával egy telken található, ismeretlen személy tulajdonát képező állandóan nem lakott lakóház tetőszerkezetét lebontotta. A cserepeket a lakóházban hagyta, a faanyagot pedig eltulajdonította, majd eltüzelte. A bűncselekménnyel okozott kár megállapítása jelenleg folyamatban van.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. hmmm... 2012. január 29. 14:53
Remélem jól pofán verte a tulaj.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








