Kettészelte a kishajót a száguldó motorcsónak
Mik ezek?
XCsak a vakszerencsén múlt, hogy nem történt családi tragédia az abádszalóki öbölben — idézte fel az egyik legemlékezetesebb balesetet Busi László alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság vezetője.
Egy hatméteres kisgéphajó úgynevezett fánkot vontatott, rajta gyerekekkel, amikor egy 7-8 méter hosszú motorcsónak oldalról belerohant, és szinte kettészelte azt. A családfő még időben ki tudott ugrani a hajóból, a feleségét azonban az ütközés ereje repítette a vízbe. A 14 év alatti gyerekek szerencsére nem sérültek, a kishajó azonban ripityára tört.
Busi László
A másik baleset előzményeként erősen alkoholos befolyásoltságú vezetővel indult egy hajó Poroszlóról, eredetileg a társaság Tiszafüredre tartott, de végül Kisköre, a masszív zsiliptábla lett a végállomás. A parancsnok szerint a vízlépcső műtárgya fogta meg őket, ennek köszönhető, hogy nem zuhantak hajóstul a 12 méterrel mélyebb alvízbe.
Busi László beszámolt arról is, hogy a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság a nyári szezonban mintegy ötezer ellenőrzést végzett Tiszabecstől Szegedig. Ebből majdnem minden ötödikben, szám szerint 967-ben szabálysértési feljelentés született. A vízi rendőrök 28 esetben pedig bűncselekmény okán intézkedtek. Az alezredes hozzátette: új bűncselekmény-formaként immár okirat-hamisítás miatt is eljárást indítottak 18 esetben, nem mindig találkoztak ugyanis „tiszta” hajóvezetői engedéllyel, horgászjeggyel.
Emellett hét esetben kellett fellépniük ittas vezetőkkel szemben, három esetben pedig a vízi közlekedés veszélyeztetése miatt.
Hogy milyen eseteknél segítettek a vízi mentők a bajba jutottakon, megtudhatja az Új Néplap hétfői számából.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Nessuno 2011. október 31. 11:12
Szerencs hogy nem lett nagyobb baj,de ha fánk volt, ezután biztos hogy csokis fánk lett.
-
5. armedX 2011. szeptember 26. 18:41
Erről van szó okoska:
http://www.rivieravizisport.hu/photos/gallery/proba/big/DSC01027.JPG -
4. Bobó78 2011. szeptember 26. 17:24
A vizen is megy a pénzbehajtás!
-
3. KisBika 2011. szeptember 26. 13:20
http://www.szalok.hu/vizisportszer/vizibob.php
-
2. KisBika 2011. szeptember 26. 13:19
Szerintem az inkabb vizibob akar lenni, az hasonlit a felfujt bumibelsore. Egyebkent van ott minden: vizibanan, vizibob, vizisi, vizibicikli. :)
-
1. armedX 2011. szeptember 26. 09:35
Abádszalókon az nem fánk volt, hanem banán. Fánkot a zsíros rendőr zabál, amit géphajó húz az banán:-)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








