Nem fogok éhen halni – üvöltötte a rabló
Mik ezek?
XJászapátin egy 53 éves férfi besétált egy pékségbe, majd a pultról levett egy csokoládét és fizetés nélkül akart távozni — elevenítette fel a történteket Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az eladó rászólt, majd ki akarta venni kezéből az édességet, de nem sikerült. A tolvaj ellökte, miközben azt kiabálta, hogy „Nem fogok éhen halni!”, majd egyszerűen kisétált az udvarra, ahol megette a csoki.
Később ismét visszatért és most már három édességet vett magához. A pultossal ismét dulakodtak, de most sem sikerült megakadályozni a lopást, és a férfi távozott. A kár 340 Ft — tette hozzá.
A rendőrök a tanúk meghallgatását követően a közeli parkban megtalálták az elkövetőt, akit rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek
Vasárnap 22.30 óra előtt pár perccel két ismeretlen férfi jelent meg egy jászberényi éjjel-nappali üzlet előtt. Az egyik férfi bement a boltba a kezében fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelte az alkalmazottól. Ezidő alatt a társa kintről figyelt.
Az eladó nem állt ellen, átadta a pénzt. Ezt követően a két rabló gyalog távozott a helyszínről.
A rablás során lövés nem dördült és senki sem sérült meg. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. quamatel69 2012. május 16. 13:46
Ezek a hírek, hogy éhenhal a magyar???
ez a hír http://barikad.hu/kegyetlen_gyilkossagok_es_bestialis_bunesetek_jasz_nagykun_szolnok_megyeben-20120515 -
4. földtulajdonos 2012. május 15. 16:51
A törvénynyekkel van baj ill a törvényhozókkal .MÓZES azt mondja :jaj annak aki rossz törvényt hoz . SZERINTEM :jaj annak a népnek amelynek rosszak a törvényhozójai. / lásd megélhetésí lopás esztelensége,a törvényhozója többet ártott a nemzetnek mint az eddigi összes megszálló/
-
3. astrah 2012. május 15. 15:20
"Sanyivagyokkéthétalattrendetteszek " Ez csak a kezdet , lesz még itt kutyább világ , sajnos , ebben a 16%-os országukban .........
-
2. Laca.. 2012. május 15. 14:35
Ha a tulaj "Engem többet nem fogsz kirabolni" felkiáltással, szétveri a fejét, akkor még neki ált volna följebb! Ha már kérni sem tud, hát senki nem fogja a kezét, hogy itt kell maradnia. A határok nyitva állnak. Lehet szerencsét próbálva munkát találni és nem a markukat tartani sokuknak nemzedékeken keresztül. Ezzel a felfogással bármilyen indokot kitalálva lehet lopni esetleg az áldozat élete árán is? Valami nagy hiba van a fejekben a magántulajdon sérthetetlenségét illetően!
-
1. földtulajdonos 2012. május 15. 13:50
A jászapáti esethez.Érdekes a kapanyelet azt nem akarta senki kezéből kivenni,hogy munkával keresse meg a betévőt.Mert szerintem ha kéri némi teszi veszi melóért kapott volna egy szelet kenyeret.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




