Rézért mindent - lecsaptak a színesfémtolvajok
Mik ezek?
XPénteken éjszaka ismeretlenek betörtek egy zagyvarékasi cég telephelyére, ahonnan egy 50 m hosszúságú, rézkábellel ellátott elektromos vezetéket tartalmazó kerékdobot és egy 543 m hosszúságú szigetelt acélsodronyt tartalmazó kerékdobot tulajdonítottak el. Az egyik szemtanú az eset előtt gyanús utánfutós gépkocsit észlelt a környéken, melynek köszönhetően a sértett megjelent a helyszínen, így az elkövetők a lopott tárgyak egy részét hátrahagyva elmenekültek.
Egy másik állampolgár is beszámolt a bűncselekmény idején a helyszínen közlekedő utánfutót húzó gépkocsiról. A járőrök rövidesen Szolnokon rábukkantak egy, a keresésnek megfelelő autóra, melyben azonban senki nem ült, láthatóan azt magára hagyták. Két nap múlva Szolnokon, egy nádas területen égetett vezetékdarabokat és egy vasfűrészt találtak, melyekről kiderült, hogy a kérdéses bűncselekményből származnak. A beszerzett adatok alapján a járőrök előállítottak két személyt, akiket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A két férfi tagadja, hogy ők loptak volna. A nyomozás jelenleg is folyik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




