SZOLJON

— Nagykunságért Díj. Pontosan mit jelent ez az elismerés?
— A Nagykunságért Díjat Karcag városa alapította 1990-ben, s a nagykunsági városok polgármesterei ítélik oda minden évben. Egy, a Nagykunságért hosszan tartó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyt ismernek el vele minden évben. Többnyire kutatók, hagyományőrzők kapják, s mindenképpen nagy elismerés, mert az jelzi, hogy a szülőföld tudja, érti miért munkálkodunk. Minden szakmai díjnál többet jelent, mert szívből jön, azoktól, akikért dolgozunk. Az én esetemben úgy szól az indoklás, hogy: „kiváló tudományos munkásságáért, a Nagykunság néprajzáról, keleti kapcsolatairól és a török népek néprajzáról szóló kutatásaiért, azok publikálásáért, mindezekkel a nagykunsági identitás erősítéséért”. Mit is mondjak?... Ebben minden benne van. Engem Kisújszállás jelöl, ez a szülőföld ölelése. Nagyon boldog vagyok.

— Ön köztudottan elkötelezettje a kun identitás ápolásának. Ennek mi jelentősége lehet egy globalizált világban?
— A Nagykunságot a kunok maradékai lakják. Valaha autonóm terület volt, közjogi kiváltságokkal, szabadsággal. Ennek nyoma a közgondolkodásban máig megtalálható. Kunnak lenni ma nem vérségi kérdés, nem genetika, hanem életérzés, a hovatartozásnak az a biztos tudata, ami kapaszkodót jelent a válságokkal teli világban. Minél több a társadalmi bizonytalanság, annál erősebb a kulturális és nemzeti hovatartozás igényének keresése, felmutatása. Ilyenkor erősödik fel az identitás érzése. Szerencsére, mert ez kapaszkodót jelent a globalizált világban. Az én dolgom az, hogy megmutassam a kultúra egy olyan területén, amihez talán értek, hogy mi az érték, mit kell magunkénak vállalni és mire kell büszkének lenni. A kunok példája arra tanította a magyarságot és az európaiakat, hogy úgy váljunk egy nemzet részévé, hogy közben saját gazdag kultúránk javarészét megtartjuk. Legalább azt a történeti tudatot, amely ugyan a különböző korokban más-más formát öltött, a lényege ugyanaz maradt.

— Keletkutatóként mennyiben tud táplálkozni a két Kunság szellemi közegéből?

A cikk a hirdetés után folytatódik

— A Nagykunság népessége a török hódoltság utáni visszatelepüléskor homogénebb lett, míg a Kiskunság javarészt a Jászságból és ki tudja honnan települt be. Példa erre Félegyháza, ahová 52 helyről jött be a lakosság. Nyilvánvaló, hogy a Nagykunság a vonzóbb számomra kutatóként is, azon túl, hogy ez a szülőföldem. Természetes, hogy minden példámat innen hozom, ami adódik is, hiszen a zárt társadalom miatt itt jobban megmaradtak azok a kulturális elemek, amelyekhez hozzárendelve a törökségi párhuzamokat jól kibomlik a kép, jól segíti a tudományos megismerést. Nem prekoncepciókat állítunk fel, hanem a meglévő színes hagyományra keresünk választ és többnyire találunk is a keleti kultúrában. Számomra Györffy István, Németh Gyula és Mándoky Kongur István útmutatásai az irányadók.

Nagy adománya ez a jó sorsomnak, hiszen olyan munkákat tudtam eddig megírni, amikről bebizonyosodott, hogy jól szolgálják az összehasonlító vizsgálatokat a néprajz, a régészet és a nyelvészet terén is. A keleti kultúra mindenki számára vonzó, a mesés világot sejtik benne, de kevesen tudják, hogy mivel jár. Csak akkor eredményes az ember, ha minden nap tesz érte valamit. Néha nem könnyű ez az út, de mindenért kárpótol az a sok jó kollegiális baráti kapcsolat, ami az elmúlt közel 30 év alatt összekapcsolt ezzel a világgal. A Kunság jó kutatási közeg nekünk is és a török kollegáknak is.

— A most talán lassan talpra álló országban felértékelődtek a Kunságra jellemző lelki, szellemi adottságok? Véletlen-e a karcagiak feltűnő térnyerése az országos politikában?

— Az egy főre jutó miniszterek számában valóban nagyon jók vagyunk… és ez bizonyára nem véletlen. A kunsági ember állhatatos, konok, a végsőkig kitart a meggyőződése mellett és hozzá egyenes is. A karcagi még erre is rátesz egy lapáttal… Erre mondják, hogy jó munkaerő. Valószínűleg ez húzódik meg minden siker mögött. Sokat várunk tőlük, szorítunk értük és reméljük, hogy valóra válik mindaz, amit tenni szeretnének az országért.