Az asszony a legszörnyűbb napját élte át
Ég Szolnok, jajveszékelnek az asszonyok a szörnyű napra virradóra.
Mik ezek?
X1944. június 2-a első péntek volt. Kalocsai Mihályné Emike néni így idézte fel röviden ezt az átélt iszonyatot: „Az első pénteket tartó hívek indultak a templomba, de oda nem juthattak el”.
A legszörnyűbb napját élte át akkor a város. 8 óra 22 perckor rendelték el a légiriadót, és 7 perc múlva megkezdődött a légitámadás, mely elsősorban a vasútállomást és környékét érintette, rengeteg emberi életet, anyagi károkat és szenvedést okozva. Ez a nap a kezdet volt, ami folyt szeptember 19-ig. Az életben maradottak menekültek a városból. Ugyanúgy megtizeledődött a lakosság száma, mint ahogy az 1700-as évek elején, a pestis betegség kialakulásának idején. Akkor is menekülőre fogták az emberek, annak ellenére, hogy máshol se volt jobb a helyzet...
A környékbeliek sokan szinte csodának vélték, hogy egy eltévedt bomba a Xavéri Szent Ferenc kápolna közelében esett le és robbant fel, de az isteni gondviselésnek köszönhetően a kápolnában nem tett kárt. Nem úgy, mint a környező épületekben…
— Az elmúlt évekhez hasonlóan ez évben is június 2-án (most) első szombaton megemlékezünk erről a tragikus eseményről, kegyelettel, hálával, szívünk forró szeretetével, imádkozva közösen, és csendben, néma fő hajtással az akkor és ott elhunytak lelki üdvéért és azért, hogy soha többé ne történjen hasonló esemény. A megemlékezés helye és időpontja: Xavéri Szent Ferenc kápolna, június 2-a, 10 és 17 óra között — közölte lapunkkal a kápolna alapítványa kuratóriumának tagja, Szűcs József.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Ballagó László | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Spisák György | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szöllősi József | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




