Az egyetlen megoldás, ha vízbe fojtják őket
Mik ezek?
XA nagy területen elterjedt káros gyomnövény a hordozója a burgonya, illetve paradicsomféléket súlyosan károsító baktériumfajtáknak, ezért a keserű csucsor fertőzése elleni védekezést a megyei MgSzH növény- és talajvédelmi igazgatósága határozatban rendelte el — tájékoztatta lapunkat Lovas Attila igazgató.
A védekezés lehetőségeit a szakemberek már tavaly megvizsgálták. A vegyszeres irtás lehetőségét elvetették, ugyanis a közeli földek öntözéséhez a csatornából veszik a termelők a vizet. A kézi gyérítés idén közmunkások bevonásával a megközelíthető helyeken elkezdődött, azonban a nagymértékű gyomborítottság miatt ez a módszer sem jelent hatékony és végleges megoldást. A keserű csucsor égetéssel való eltávolítására viszont a növényzet magas nedvességtartalma, valamint környezetvédelmi szempontok miatt nincs lehetőség.
A szakemberek ezért egy kísérleti módszerrel, a gyomnövény úgynevezett vízbefojtásával próbálkoznak, vagyis a Nagykunsági-főcsatorna egy csaknem 20 kilométeres szakaszán (a 14. sz. örményesi és a 31. sz. kétpói műtárgy között) a nyári vízszinthez képest 1 méterrel megemelik a vízszintet, amelyet minimum két héten keresztül tartanak annak érdekében, hogy a fejlődő gyomnövény hajtásai a víz alatt elpusztuljanak, és a növény terjedése visszaszorítható legyen.
A módszer eredményességét alátámasztja az is, hogy a Zagyva menti területekről a tavalyi, csaknem folyamatos magas vízborítás miatt a keserű csucsor szinte teljesen eltűnt.
A vízszintet április közepéig naponta 30 centivel növelik, majd május elseje után kezdik el csökkenteni. A nyári üzemi vízszint május 6-ra áll vissza. A beavatkozás idejére a termelői vízkivételi műveket az érintett szakaszon homokzsákokkal lezárták, így nem lesz lehetőség vízkivételre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








