SZOLJON

— Rengeteg édességet ettem kiskoromban, amitől csak úgy rakódtak rám a kilók — kezdte a 16 éves szolnoki lány. — Általános iskola végére eljutottam odáig, hogy 176 centi és 115 kiló voltam. Ekkor még voltak barátaim, de ahogy egyre híztam, folyamatosan eltávolodtak tőlem. Végül nyolcadikos koromra senki nem maradt körülöttem. Magányos maradtam, ami persze vonzotta magával a depressziót. Hónapokig ki sem mozdultam a szobámból, csak iskolába mentem el — mesélte.
Azt gondolta, a gimnazistaévek jobban kezdődnek, de sajnos nem így történt.

— Kollégista lettem, de mivel kiközösítettek a súlyom miatt, eluralkodott rajtam a stressz. Az evésbe fojtottam a bánatom, de ekkor már nem híztam. A hasam viszont fájt és az étvágyam is kezdett elmenni. Így tudatosan nem étkeztem. Pár hónap után viszont ez odáig fajult, hogy előfordult, amikor napokat kihagytam az étkezéssel — mondta.
A szülei próbálták lebeszélni erről, mondván, hogy nagy baj lehet ebből, de a lány senkire nem hallgatott.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Nem érdekelt senki és semmi, csak az, hogy végre fogyok. Végül a tanév végére leadtam huszonöt kilót, de egy olyan betegségem is lett, ami majdnem a halálomhoz vezetett. Az a nyaram a betegségemre ment rá, ugyanis kórházba kerültem, ahol másfél hónapot töltöttem. Szeptemberben ismét elkezdtem koplalni, de napi egy evést azért engedtem magamnak. Mivel nem fogadtam el magam még mindig, így nem érdekelt az sem, ha megint kórházba kerülök emiatt — tette hozzá.
Azután, mint mindenki életébe, a lányéba is beköszöntött a szerelem.

— Ez volt az a pillanat, amikor egy kicsit megálltam és nem koplaltam. De a szerelemnek hamar vége lett, így újra kezdtem. Viszont ekkor már nem mentek le a kilók. Azóta azt mondhatom, egész normálisan étkezem, de még mindig nem fogadtam el magam. A többiek már megszoktak ilyennek, de nem csak az osztályomnak és magamnak akarok megfelelni, hanem mindenkinek — osztotta meg velünk szomorú történetét a fiatal középiskolás.

Saját magunknak kellene leginkább megfelelni. A koplalás nem megoldás erre a problémára. Többet árt, mint használ. Először magunkat kell rendbe tennünk belülről, mégpedig lelkileg. Majd ha önmagunkat elfogadtuk, akkor van esély arra is, hogy mások is olyannak szeressenek minket, amilyenek vagyunk.