Az üres sörösdobozok 34 fokos meleget fújnak a házba
Mik ezek?
XSzámtalan olyan példával találkozhatunk már országszerte, ahol a költséges fűtési rendszerek cseréjével, átalakításával jelentős megtakarítást lehetett elérni. Egy kunszentmártoni villanyszerelő a kíváncsiságtól vezérelve saját készítésű víz- és sörkollektoraival próbál faragni a rezsiköltségen.
— Nézegettem a boltban a vákuumcsöves kollektorokat, s valljuk meg túl drágának találtam azokat az árakat, amelyekért egy-egy ilyen rendszert felszerelnek, beüzemelnek — mesélte Tóth Péter. — Ekkor úgy gondoltam jobban beleásom magam a témába és a világhálón kezdtem el kutakodni. Itt akadtam rá egy viszonylag könnyen és olcsón elkészíthető meleg vizet előállító, napenergiát felhasználó kollektor leírására. Röviden összefoglalva a kollektor „lelkét” egy 100x200 centiméteres rézlemez és az arra kígyóalakban ráforrasztott kb. 20-21 méteres rézcső adja, ebből kettőt készítettem. Ez a 4 négyzetméternyi felület melegít fel egy 200 és egy 120 literes villanybojlert. Nálam már bizonyított a rendszer. Tavaly tavasszal szereltem fel a tetőre, s napsütéses időben akár 300 liter meleg vizet is elő tudok állítani. A rendszerben lévő folyadék egyébként nem mérgező fagyálló, amit egy szivattyú keringet, s amelynek fogadó villanybojlerében egy rézspirál van beépítve, amin keresztül történik a hőleadás.
Az első tapasztalataim alapján áprilistól októberig nem kellett így vizet melegíteni. A rendszer három napig tartja a hőt, ha nincs odakinn napsütés. Az elektromos fogyasztásunk fele annyi lett. A rézcső került sokba, méterenként 800-1000 forintba, összesen kb. 180 ezer forintból jött ki az egész.
Tóth Péter az első sikerek után most sörkollektort készített, mely tavaly decemberben került fel a háza tetejére. Összesen 460 darab sörös dobozból állította össze, a kettő, összesen 5 négyzetméter felületű kollektort, melyekből levezetőcsöveken keresztül két helyiségbe jut el a meleg levegő, ezzel segítenek rá a fűtésre, de csak ha napsütéses idő van. A dobozokat, mivel nem igazán kedveli a sört utak és kukák mellől szedte össze, gyakorlatilag a környezet érdekében is tett. Az egymásba dugott, oszlopba rendezett, feketére festett dobozok vonzzák a napsugarakat, ez az egész lényege. Tóth úr az egyik decemberi napon például mínusz 2,5 fokot mért odakinn, ám a szikrázó napsütés miatt a befújt levegő 34 fokos volt, s kb. 3 órán keresztül működött a kollektor ilyen hőmérséklet mellett.
— Ez a kollektor sokkal olcsóbb volt a vizes változatánál, gyakorlatilag az üvegborítás került a legtöbbe — összegzett Tóth Péter. — Így a négy kollektor összesen 200 ezer forintomban volt, ami remélem idővel megtérül. Arra jó, hogy a lakásban lévő hőmérsékleten egy fokot emeljen, de a gázfűtést nem váltja ki teljesen, csupán rásegít. Főleg az átmeneti időszakokban — tavasszal és ősszel — vehetjük hasznát. Azt, hogy mennyire vált be a sörkollektor leghamarabb májusban látom majd.
Egyre többen lopják a napot sörösdobozzal
Tóth Péter elmondta, hogy azon a honlapon, ahol hozzá hasonló kísérletező kedvű emberekbe botlott megtalálható a sörkollektor elkészítésének teljes leírása. Mivel ez egy fórum kérdezni is lehet egymástól, illetve fotókon is meg lehet tekinteni a különböző munkafolyamatokat. Az első sörkollektort egyébként Kanadában állították üzembe, ám manapság már a megyénkben több helyen — Karcagon, Mezőtúron, Jászapátiban és Törökszentmiklóson — is található sörkollektor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Pipacs bácsi 2010. február 17. 08:36
Csak ne nagyon reklámozzátok ezt a fajta "naplopást", mert majd erre is kitalálnak valami adót...! :P
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Önkormányzati választás 2010 | Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Sajtóetikai kódex | Jótékonysági orgonahangverseny | LEGO kiállítás
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



