Egymás után 11 baleset történt ugyanazon az úton
Mik ezek?
XAz elmúlt időszakban szinte minden hétre jutott baleset a 4-es megyei szakaszára. Míg júniusban a főúton csak két könnyű sérüléses baleset történt, addig júliusban — talán a közlekedők szervezetét megterhelő változékony időjárás hatására is — tizenegy baleset, amiből hat volt súlyos, öt pedig könnyű sérüléssel járó.
— Valóban megemelkedett a balesetek száma az elmúlt hónapban, azonban összességében így is kedvezően alakul a baleseti statisztika a 4-es főút megyei szakaszán — mondta el érdeklődésünkre Dávid Mónika százados, a megyei baleset-megelőzési bizottság (MBB) kiemelt főelőadója. — Évről évre csökken a halálos kimenetelű balesetek száma. Augusztus 4-ig bezárólag az idén a főúton 38 személyi sérüléses baleset történt, ebből 2 volt halálos kimenetelű, 17 súlyos és 19 könnyű sérüléssel végződő. A tavalyi esztendő azonos időszakában is ugyanennyi személyi sérüléses baleset történt, azonban ebből 7 volt halálos kimenetelű, 9 súlyos és 22 könnyű sérüléssel járó.
A főúton áthaladó óriási forgalom minden közlekedőre terhet ró. Ennek érzékeltetésére a százados egy érdekes adatot említett.
— A Magyar Közút Kht. terhelési vizsgálatot végezett a Szent István hídon, ami szerint naponta 20 ezer jármű halad át itt. Ennek a negyede 7,5 tonna feletti nehéz tehergépjármű. A legfőbb baleseti ok továbbra is a szabálytalan előzés. A főútnak a vonalvezetése is olyan, hogy kevés helyen nyílik ideális lehetőség az előzésre, s a kamionok után haladó autósok türelmetlenné válnak, s bizonytalan manőverekbe is belemennek. A tehergépkocsik részesként, vagy okozóként a főúton történő balesetek többségében érintettek.
Dávid Mónika szerint a megoldást az 4-es út négysávosítása jelentené, mellyel kapcsolatban vannak előrelépések, pénzkérdés a megvalósulás. Addig is a rendőrök minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek csökkenteni a balesetek számát, így például folyamatos sebességméréssel, különböző közlekedésbiztonsági akciókkal. A százados hozzátette: a minap kerekasztal-beszélgetés zajlott a rendőrség, a Magyar Közút Kht., a szolnoki önkormányzat, illetve a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakembereinek a részvételével. Itt azt vizsgálták, hogy milyen lehetőség van egy olyan esetleges szervizút kialakítására, ami, ha a 4-es főút szolnoki részén történik baleset, alternatívát jelentene a forgalom elterelésére. Évente öt-tíz alkalommal történik olyan baleset a megyeszékhely közelében, ami megbénítja a forgalmat, s a terelés csak a belváros felé megoldható.
Megyénkben egyébként hamarosan pléhrendőrök is küzdenek a balesetek ellen. Hogy miként, az kiderül az Új Néplap pénteki számából.
Néhány baleset az elmúlt egy hónapban a 4-es főúton
Július 14: egy Budapest felé haladó román kamion szabálytalan sávváltása miatt történt baleset a négyes számú főúton Törökszentmiklós után. A kamionos nem győződött meg róla, hogy akadálytalanul végre tudja-e hajtani a manővert, így oldalról nekiütközött a vele egy irányba, szabályosan haladó Renault-nak.
Július 18: a 153-as kilométernél egy szabálytalanul előző személygépkocsi ütközött össze egy szabályosan balra kanyarodó autóval. A sérülteket mentőhelikopter szállította kórházba.
Július 19: Kisújszállás külterületén egy kanyarodó gépkocsiba rohantak bele hátulról. Egy Debrecen felé haladó Ford jobbra akart kanyarodni, amikor hátulról beleütközött egy Nissan, majd átlökte a Fordot a bal oldali árokba.
Július 20: egy Toyota és egy Renault típusú személygépkocsi ütközött a szolnoki Szent István hídon. A Budapest felől érkező Toyota szabálytalan előzésbe kezdett, majd összeütközött a Renault típusú személygépkocsival.
Augusztus 4: Szapárfaluban egy kamion előzésbe kezdett. Vezetője közben észrevette, hogy szemből jönnek, ekkor visszahúzódott, és az előzendő másik kamionnak ütközött. Azt egy, az út szélén álló busznak lökte, majd a sofőr megpróbálta a kormányt visszarántani, ekkor hajtott neki egy ház falának.
Balesetek számának alakulása a 4-es főút megyei szakaszán
2009 2010 augusztusig
Halálos 7 2
Súlyos 9 17
Könnyű 22 19
Összesen 38 38
Forrás: MRFK
A napokban hozták nyilvánosságra az alábbi hírt:
Már tervezik az M4-es autópályát
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. horvathtib 2010. augusztus 13. 08:57
Egyet kell értenem az 1. hozzászólóval. Amíg a külföldi rendszámú kamionosokat nem meszelik le, és nem büntetik meg őket a helyszínen, vagy nem veszik el a jogosítványaikat a bírság kifizetéséig, addig nem lesz rend. Merthogy 90 százalékban ők a felelősek a balesetekért. Ha nincs meg a jogszabályi háttér, hát akkor tessék megalkotni, és alkalmazni.
A másik ok valóban az, hogy az idióta tervezéseknek köszönhetően magyar földön alig-alig van olyan út, ahol legalább 1 km szakasz egyenes. Amelyik tervező kitalálta, és amelyik hatóság elfogadta, hogy az utaknak folyton balról-jobbra, jobbról-balra kell kanyarogni, hát....!!! Mert a régi utaknál még csak-csak, hiszen állítólag az utak kialakítása a birtokhatárokon történt. De könyörgöm! Az új utak tervezése ezt már széles ívben lexxxx, mégis jobbra-balra kanyarog. Minek? Hatóságilag ezt kellene már tiltani, hogy ilyen girbe-gurba utakat készítsenek. Egy külföldi idegrohamot kap a magyar utakon. -
1. karesz08 2010. augusztus 13. 06:48
Főleg az idióta románok miatt történik sok baleset.Mennek mint az őrültek.Rájuk úgy látszik más szabályok vonatkoznak!!Őket is kellene ellenőrizni(büntetni) sűrübben,nem csak a nagyarokat csesztetni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








