Egyszer csak citerázni kezdett a 11 ujjú éjjeliőr
Mik ezek?
XRövid ideig dolgozott a tiszabői klubkönyvtárban, a kunhegyesi könyvtár gyermekrészlegén, majd Szudi Antal, akkori igazgató hívta a helyi szakmunkásképzőbe. Részben könyvtárosnak, részben tanárnak, és azóta is itt dolgozik.
Példaképének tekintette dr. Szabó Lajost, aki nem csak gimnáziumi igazgató volt, hanem ismert, jeles helytörténész, író is. A tanárnőnek munkái közül talán a családtörténetek álltak a szívéhez legközelebb, és Szabó úr korai halála után fokozatosan ő lett a nagykun város és környéke múltjának kutatója, krónikása. Eddig nyolc könyve és ugyanannyi helytörténeti munkája jelent meg.
Mivel az égvilágon minden érdekli, ami az emberekkel kapcsolatos, ezek témája is szerteágazó.
Hogy néhányat említsünk: a szerkesztői, írói sorozatot iskolája történeti megírásával kezdte. Aztán felkutatta a kunhegyesi vendéglátás, boltok múltját is, hiszen az 1868-as kiegyezésig főleg a görög kereskedők, majd ezt követően a zsidók uralták ezt a szektort. A hajdani híres ivók, csárdák históriáit is megörökítette.
A mostani Rákóczi úton lévő, egykori Morgó kocsma állítólag nagy kuvaszáról kapta nevét, mások szerint nem az eb, hanem a kocsmárosné tartozott ezen kategóriába. De feldolgozta a helyi zsidóság históriáját is, és nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a családi történetekről sem. Megörökítette V. Kovács Lajos éjjeliőr életét, aki tizenegy ujjal született, mégis remek citerás lett belőle.
Számtalan megyei és országos néprajzi pályázat első helyezettje, különdíjasa, bizonyítva: az az út, amelyen bő tíz éve elindult, helyes választásnak bizonyult. Örül annak, hogy követői körül Pál Imréné, Czupp Pál és Oláh Lajosné már több sikeres, díjazott helytörténeti munka szerzői.
Mostanság sem tétlenkedik: tervbe vette, hogy megírja a helyi egyesületek, olvasókörök múltját, jelenét. Természetesen egy ehhez hasonló, aprólékos munkához nagy segítség a nyári szünet, hiszen ilyenkor még többet bújhatja a levéltárakat, könyvtárakat, látogathatja a múzeumokat. Azért is, mert neki ez jelenti az igazi kikapcsolódást, feltöltődést ha kutathat, olvashat, írhat szűkebb hazája múltjáról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Önkormányzati választás 2010 | Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Sajtóetikai kódex | Jótékonysági orgonahangverseny | LEGO kiállítás
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Egy befektetés útján plusz pénzre tehet szert, ám ehhez kockáztatnia kell anyagi tartalékának egy részét. Csillaga támogatására számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



