Egyszerre köszöntik városukat és a gyermekeket a mezőtúriak
Mik ezek?
X— Gyakorlatilag az ország összes kisebb-nagyobb településén megrendezik a város, illetve falu napját. Így jött az ötlet, hogy a nagyhírű augusztusi Túri Vásár mellett egy másik nagyszabású programsorozat keretében ünnepeljük meg magát a városunkat is — idézi fel a kezdeteket Szabó András ötletgazda, helytörténész. — Ezért még 2009-ben javasoltam az önkormányzat képviselő-testületének, hogy május 14. tájékán legyen ez a rendezvény. Az 1485-ből származó első írásos dokumentumon ugyanis, amely városként jelöli Túrt, ez a dátum szerepel.
Ma egy olyan tudományos konferenciával kezdődik a programsorozat, amelyet szintén a város napjához kapcsolódóan hívtak életre. A téma idén Mezőtúr város irodalma lesz. Az előadások helyszíne a polgármesteri hivatal díszterme. Erdélyi József munkásságáról előadást tart Vass Krisztián, a Miskolci Egyetem irodalomtörténésze. Nagy Emma munkásságáról előadást tart Achs Károly, a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára. Az előadások után adják át a „Mezőtúr Sportjáért” és a „Mezőtúr Kultúrájáért” kitüntetéseket. Előbbi címet idén Papp Antalnak ítélték oda, a kulturális díjat pedig Bányai László Sándor kapja. A tanácskozások előtt különleges kiállítás nyílik, amely helybéli képeslapokon mutatja be a várost.
A Kossuth Lajos Általános Iskola egész hetes ünnepi programsorozata is kapcsolódik pénteken a városnapi rendezvényekhez. Így 15 órakor indul az a felvonulás, melynek résztvevőit a városházánál Herczeg Zsolt polgármester köszönti. Ezt követően a Kossuth téren és a Szabadság téren délutáni szerenádot hallhatnak a város lakói. Este fél hatkor kezdődik az előadóművészek estje, melynek fellépői Mester Viktória operaénekes, Szávai Viktória színművész, Kovács Katalin operaénekes, Kovács Tímea énekesnő valamint a Bartók Kamarakórus.
Szombaton megválasztják a városkapitányt, illetve a város főszakácsát. A Közösségi Ház mellett, a Szabadság téren szombat délelőtt lesz a városkapitányi viaskodás és a száraztésztából készült ételek főzőversenye. A főzőversenyre 3 fős csapatok jelentkezését várják, a városkapitány-választásra pedig egyéni nevezéseket. Folytatódik a Kossuth iskola programsorozata, illetve szintén a városnap programjai keretében szerveznek egy közel 16 kilométeres kerékpártúrát az alábbi útvonalon: Mezőtúr—Kisvízköz—Árvízkapu, Hármas zsilip—Túrtő—Mezőtúr. A szervezők célja, hogy a helyiek is megismerjék közvetlen környezetük természeti értékeit. Ezen a napon már reggel nyolctól tárt kapus sportnap keretében várják a teniszezni, tekézni szeretőket a Városi Sportcentrumban, illetve a méltán népszerű közösségi területet, a Szabadság téri parkot is tovább szépítik. Ehhez a városszépítő akcióhoz természetesen várják a lakosság csatlakozását is.
„Mezőtúr a világ közepe” címmel esszéíró pályázatot hirdetett az önkormányzat. Ennek nyertese az általános iskolások között Kováts Petra (Kossuth Lajos Általános Iskola), a középiskolás kategóriában Szilágyi Anna (Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium), a Mezőtúri Horgász Egyesület különdíjasa pedig Kudlacsek Zoltán Dávid (Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium).
Vasárnap pedig természetesen a gyermekeké a főszerep. A városi strandfürdő területén gyermeknapi programokkal várják a kicsiket és szüleiket. Az öko-játszóház, szerencsehorgászat, vidámpark, kézműves-foglalkozás, légvár és lovaglás egyaránt színes kikapcsolódási lehetőséget nyújt számukra. A színpadon a nap folyamán fellép a Dodzsem zenekar, Kolompos együttes és az X-faktorból jól ismert Baricz Gergő. Délelőtt lesz kutyaszépségverseny az Erzsébet-ligetben, és kerékpáros ügyességi verseny a strandfürdő előtti területen. Mindemellett ezen a napon köszöntik a városnap elsőszülöttjét, és az 50. illetve 60. házassági évfordulójukat 2012-ben ünneplő házaspárokat.
Megszületett a város kabalája!
Mezőtúr önkormányzata pályázatot hirdetett a várost képviselő kabalafigura tervezésére. A pályázatot kiírók célja az volt, hogy a szimbólumról azonnal Mezőtúr jusson a szemlélő eszébe, tehát ki kell fejeznie a települést jellemző sokszínűséget, az értékeinket. Különösen fontos ez, miután nemcsak saját maguknak, a túriaknak szánták a figurát, de a Mezőtúrt nem vagy kevéssé ismerők többek között erről a kabaláról azonosítják be a várost. A figurával a jövőben különböző tárgyakon (például póló, reklámtáska, bögre) találkozhatunk. A győztes a Háló Krisztián által tervezett, különdíjban részesült Demecs Lajos és Márki Réka.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szöllősi József | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




