Érdemes javítani a szolgáltatói kultúrát
Mik ezek?
XEz derült ki csütörtökön a városházán, a mintaprogramot lebonyolító Homo Regius Tanácsadó Iroda által megrendezett fórumon. A szolgáltatói kultúra, a lakossági kapcsolatok fejlesztése, a közösség értékeinek megőrzése rendkívül fontos ahhoz, hogy a szolgáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők egyaránt elégedettek legyenek. Ennek szolnoki fejlesztési terve nem csupán hazánkban, de egész Európában példaértékű. A Homo Regius Tanácsadó Iroda a megyeszékhelyen dolgozta ki a Szolgáltató Város mintaprojektjét. Mint azt Hegedűs Márta, a cég igazgatója elmondta, az itteni tapasztalatok ismeretében Magyarországon, valamint Európa országaiban szeretnék elterjeszteni módszerüket. Szalay Ferenc szerint rendkívül fontos, hogy egy adott város polgárai miként érzik magukat a településen.
Ezt pedig nagyban befolyásolja a szolgáltatókkal meglévő kapcsolatrendszer. Külön kiemelte: több szolgáltató cég, így a Remondis, a Fűtéstechnika, a VCSM, a Tigáz, az Alfa-Nova és a Jászkun Volán is csatlakozott a programhoz. Ám ezen túl érdekes és kiemelendő a rendőrség részvétele a projektben. A városban a közelmúltban kiküldött kérdőíveken válaszolva kiemelendő: a helyiek nagyon sokan gondolják úgy, hogy fejleszteni, javítani érdemes a szolgáltatások minőségét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. armedX 2010. március 4. 19:01
Ez meg már megint milyen üres duma? Csak nem választási?:-)
Kezdjük már ott, hogy a felsorolt szolgáltatók karöltve működnek az önkormányzattal! Akkor miről beszélünk??
Csak példaként: a VCSM-hez írt panaszlevelemre az ügyfélszolgálatuk csak tárták karjukat, hogy az önkormányzat blablabala ezt szavazta....
Remondis & PH mutyizást már nem is említem!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








