Felbomló kapcsolatok, épülő együttműködések
Mik ezek?
XMint arról korábban lapunkban beszámoltunk, mostanság nem éppen felhőtlen a viszony a két szomszéd település, Nagyrév és Cibakháza között. A különböző társulások miatt éveken át több szálon egymáshoz kötődő települések a mostani változással már csak az oktatási együttműködésüket tartják fenn.
— Négy évig látta el Cibakháza a jegyzői feladatokat Nagyréven — kezdte gondolatait Sej János, Nagyrév polgármestere. — Ez nemcsak funkcionálisan működött rosszul, hanem anyagilag is elég rosszul jöttünk ki belőle. Per is lett belőle. A jegyző a választások óta, azaz több mint tizenöt hónap alatt csak egyszer volt Nagyréven testületi ülésen, azóta nem. Ezzel nem igazán segítette a nagyrévi képviselő-testület és a polgármester munkáját sem. A kampányomban benne volt a Cibakházától való elszakadás, bár akkor még csak az anyagi oldalát láttam a dolognak. Ennek ellenére Cibakházával próbáltunk egyezkedni. Mivel egyik társulásunk sem működött számunkra megfelelően, felajánlottuk, hogy „gomboljuk újra a kabátot”. Azt kértük tőlük, amit ők kapnak a társulások után támogatásokat, azt felezzük meg. Végül ez meghiúsult.
Mint azt Sej János kiemelte, Cibakháza kezdeményezte a jegyzői feladatok ellátására irányuló megállapodás felbontását. Ezzel nyílt lehetőségük Tiszakürttel körjegyzőségbe lépni. Az egyeztetések során mérlegelték, hogy az állam által adott ösztönző támogatásokat hogyan tudják korrektül elosztani. Figyelembe vették, hogy a körjegyzőséggel mennyivel növekednek majd a kiadásaik, ezt levonva a támogatás összegéből, a fennmaradó részt megfelezik majd. Az előzetes kalkulációk alapján ezzel kétmillió forinttal jár jobban az eddiginél mindkét település. A megállapodást december 13-én kötötték meg, december 30-án nyílt lehetőségük a körjegyzői állásra érkezett pályázatok között dönteni. Végül a jelenlévők egyhangú szavazással a tiszakürti jegyzőt, Keresztes Anitát választották meg körjegyzőnek.
— Lényegében ez nem egy új keletű dolog — mondta el Tálas László, Tiszakürt polgármestere. — A Nagyrévvel és Tiszainokával közös szálak a ’70-es évekig, a régi tanácsi rendszerig nyúlnak vissza. A ’90-es évek elején előbb a két településsel, majd Nagyrév kilépésével Tiszainokával voltunk körjegyzőségben. Tapasztalatunk tehát van ilyen téren. A Nagyrévvel való körjegyzőség létrehozása már 2007-ben egyszer terítéken volt. Akkor ez nem jött össze, mert csak szomszédos települések léphettek egymással körjegyzőségre. Mivel most már át lehet lépni egy települést, így ez megoldható. Nem titok, hogy anyagi megfontolás is van a megegyezés mögött. Úgy gondolom, ezzel mi sem jártunk rosszul. Nem beszélve arról, hogy az önkéntes társulással elértük, hogy kétezer főt meghaladó legyen a település összlétszáma, így fenn tudunk tartani majd közös polgármesteri hivatalt a jövőben.
Az oktatási társulást is megszüntetnék
— A Cibakházával kötött iskolai-óvodai társulásunkat is szeretnénk megszüntetni, erre várhatóan idén szeptemberben lesz lehetőségünk — jegyezte meg Sej János. — Felmerült annak a gondolata, hogy ezen a téren is Tiszakürttel társulnánk, ám ez még a jövő kérdése, annak tükrében hogy az állami szerepvállalás miként valósul meg majd az oktatásban szeptembertől.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








