Halálos ütközés: hová lettek a tetemek?
Mik ezek?
X— Budapestről jöttem autóval, amikor Jászapáti és Jászjákóhalma között, a 31-es főúton majdnem ütköztem egy őzzel — meséli Péter. — Az eset az esti órákban történt. A köd miatt a látási viszonyok is rosszabbak voltak. Mivel még időben észleltem a vadat, erőteljesen fékezni tudtam. Az volt a szerencsém, hogy mögöttem nem jött senki, és így el tudtam kerülni a balesetet — mondja a fiatalember. Egy jászjákóhalmi olvasónknak már nem volt ekkora szerencséje, mert szintén a 31-es főúton, összeütközött egy őzzel. Az autójában közel százezer forintos kár keletkezett. Nem csak az erdők melletti utak rejtenek veszélyeket, bárhol találkozhat vadakkal az autós. Olvasónk említette, hogy egy ismerőse a jászberényi elkerülő úton haladt autójával, amikor az út melletti árokból négy-öt őz ugrált ki elé.
A Jászság közútjain vaddal történő közlekedési balesetekkel kapcsolatban Tóth Dániel hadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója elmondta, hogy az elmúlt időszakban a vadbalesetek számában nem igazán történt változás az előző évekhez képest.
— A balesetek során a gépjárművezetők majdnem minden esetben őzzel ütköztek, de előfordult fácánnal való „találkozás” is. Idén tíz esetben történt rendőri intézkedés vaddal történő ütközés kapcsán. Személyi sérüléses baleset egy esetben történt, a Jászberényt és Jászfelsőszentgyörgyöt összekötő 3109-es úton. A balesetek 99 százalékában anyagi kár keletkezik. Mivel jellegét tekintve a Jászság apróvadas, így nincs jelen nagyobb testű vad, mint például vaddisznó vagy szarvas — tájékoztatott a hadnagy.
Tóth Dániel felhívta a figyelmet, hogy a baleseti számoknál nagy az úgymond rejtettség, mivel sok olyan baleset történik, amelyet nem hoznak a rendőrség tudomására. Mivel a vadásztársaságnak és az autósnak is kára keletkezik, így polgári peres úton érvényesíthetik kárigényüket.
— Az anyagi kárral járó balesetek során a hatályos jogszabályok alapján a rendőrségnek nincs intézkedési kötelezettsége, így előfordulhat az is, hogy a hatóság tudomására hozzák, de a tájékoztatást követően nem kérnek rendőri intézkedést. Amennyiben ez utóbbi szükségessé válik, a járművezető esetleges szabályszegő magatartását, illetve a vadgazdálkodást folytató esetleges mulasztását vizsgáljuk — tudtuk meg a baleset-megelőzési előadótól.
A vadriasztó síp segíthet a baleset elkerülésében
Tóth Dániel baleset-megelőzési előadó elmondta, hogy a vadbalesetek a Jászságban javarészt a főútvonalakon történnek, így a 3227-es, 31-es, valamint a 32-es számú főúton. — A nyári időszakban fordul elő több eset, mivel ilyenkor van az őzek párzása. Azt is érdemes tudni, hogy a jászsági vadászterületek kiemelkedően magas egyedszámúak. A járművezetők, amennyiben vadveszélyt jelző táblával találkoznak, annak ellenére, hogy ez sebességcsökkentésre nem kényszeríti a őket, mégis figyeljenek az adott útszakaszon hirtelen megjelenő vadon élő állatokra. A balesetek számának csökkenéséhez vezethet, ha a járművezetők mérséklik a sebességüket, és figyelmesen vezetnek. Segítséget nyújthat még az autósboltokban kapható úgynevezett vadriasztó síp használata, amely már 400 méterről is hatásos lehet — tanácsolta a hadnagy.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. -Dredd- 2012. január 3. 04:43
shamen: nyilván az utóbbi ;)
ui: B.Ú.É.K. mindenkinek
...és balesetmentes 2012-t! -
5. shamen09 2012. január 2. 22:55
Valamikor kötelező volt a vadásztársaságoknak a biztosítás. De aztán egyik napról a másikra megszüntették. Állítólag túl sok volt a visszaélés.
Vagy túl sok jogalkotó vadászik. :))) -
4. rat 67 2012. január 2. 21:30
Hy!
Sajnos jogi hézaggal állunk szemben! Kormányunk megoldhatná, ha ráérne...
A Vadásztársaságoknak kötelezővé kellene tenni, az ilyen esetekre kötendő kötelező vadbiztosítást! Ha megtörténik a vaddal való ütközés és a vad ott marad a helyszínen, akkor igenis fizetnie kellene a biztosítótársaságoknak a gépjárművekben esett kár javítását. Ha nincs biztosítása a területileg "illetékes" társaságnak, akkor a sérült autótípus jelenlegi gyártott (árult) "változatát" kellene megvennie a gépjármű tulajdonosának.
Pá! -
3. shamen09 2012. január 2. 18:24
Fizet. Az életével. De ez az autósnak sovány vigasz.
-
2. ffiiaa 2012. január 2. 08:27
Fizessen a vad.
-
1. shamen09 2012. január 1. 22:47
A vadakkal történő ütközés az autósok rémálma. Persze csak azután, hogy megtudják senki nem fog fizetni nekik.
Kissé nyakatekert jogi hivatkozással, de a Ptk. tartalmazza ezt.
1959. évi IV. törvény 346. § (3) Ha a kárt mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozta, továbbá, ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát - felróhatóság hiányában - mindegyik fél maga viseli.
Vagyis a vad tulajdonosa és a vadászterület fenntartója siratja az elhullott vadat, a járművezető pedig sajnálja az összetört kocsiját.
Ez így igazságos. :)))
Persze polgári peres úton lehet kárigénnyel fellépni, de a feleknek kell bizonyítania a kárigény jogosságát. Vagyis a járművezetőnek be kellene bizonyítania, hogy a vadászterület fenntartója megszegte valamelyik törvényi szabályozást. Ugyanakkor a vadászok sem hülyék, és a lehetőségekhez mérten betartják az előírásokat.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








