Már a gyalogosokat is bírságolják, nem érdemes próbálkozni
Mik ezek?
XEgyik olvasónk számolt be arról, hogy a napokban helyszíni bírságot kellett fizetnie az egyik szolnoki gyalogátkelőnél, miután a villogó zöldön kelt át. Véleménye szerint nem volt szabályszerű a büntetés, hiszen a piactérnél lévő zebrán csak nagyon rövid ideig van lehetőség a szabályos átkelésre.
— A rendőrök teljesen jogszerűen jártak el a férfival szemben — mondta el Dávid Mónika százados, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára. — A KRESZ egyértelműen előírja, hogy a villogó zöld jelzésnél a gyalogátkelőhelyre lépni tilos. Amennyiben a gyalogátkelőn kezd el villogni a lámpa, akkor már tilos visszafordulni, minél gyorsabban be kell fejezni az átkelést. Utóbbi esetben nem lehet megbírságolni senkit, szemben a fent említett példánál, ahol már villogó zöld jelzésnél kezdte meg a férfi az átkelést az úttesten.
A százados elmondta, a rendőrség tapasztalatai szerint gyakran hagyják figyelmen kívül ezt a szabályt, főként a fiatalok, ami nagyon balesetveszélyes. Főként akkor, ha csoportosan futnak át a zebrán, aminek következtében bármikor eleshetnek és így egy óvatlan pillanatban összeütközhetnek a meginduló kocsisorral. De vajon mi dönti el, mennyi ideig van zöld a gyalogátkelőhelyeknél?
— Szakemberek állítják be a fényjelző berendezéseket és időzítik azokat — folytatta Dávid Mónika. — Egy adott helyszínnél figyelembe veszik az adott kereszteződés forgalmi viszonyait, az út paramétereitől, illetve hogy gyalogosan biztonságosan át lehessen jutni rajta. Sajnos számos helyen az tapasztalható Szolnokon, hogy igen csak sietősre kell venni a lépteket, hogy átérjenek a gyalogosok.
Nem csak a gyalogosoknál okoz gondot a „még úgy is átérek” szemlélet. Számtalanszor lehet tapasztalni, hogy egy utolsó gázfröccsel még átsuhan az autós a sárgán világító közlekedési lámpán.
— A sárga egy figyelemfelhívó jelzés, így kellő távolságból érzékelve már lassítani kell, meg kell állnia az autósnak — mondta el a százados. — Más a helyzet, ha a lámpa alatt van éppen az autós és akkor vált az sárgára, mert ebben a helyzetben még áthajthat rajta. Azonban a tapasztalat itt is az, hogy még a tilos jelzés ellenére is behajtanak a kereszteződésbe az autósok, ami fokozottan balesetveszélyes. Ahol kamerák üzemelnek, ott a felvételekből kiderül, nagyon magas a szabálytalankodók száma.
Természetesen amelyik szabálytalanságról felvétel készül, ott az autósnak bírságot kell fizetnie. Ennek alsó határa 30 ezer forint, és a felvételeket maga a szabálytalankodó is megtekintheti — jegyezte meg.
Dávid Mónika kifejtette, a jelzőlámpáknál kihelyezett időmérők nagyon hasznosak. Ahol ezeket kihelyezték, jelentősen csökkentek a balesetek, az elsőbbség meg nem adásából származó szabálytalanságok. Emellett a rendőrség mobil kamerákkal is figyeli a forgalmat, így próbálják kiszűrni a szabályszegőket.
Mi is lemértük az időt
Szerkesztőségünk egyik munkatársa vállalkozott arra, hogy személyesen is leteszteli a szolnoki piacnál lévő gyalogátkelőhelyet. Tapasztalatai szerint a közel 17 méter széles gyalogátkelőhelyen 14 másodpercig van zöld jelzés, amiben a villogó rész is benne van. Ez idő alatt normál sebességgel lépkedve a harmadik sáv végéig érhetünk el, majd az utolsó pár métert piros jelzés mellett kell megtenni. Ha valaki nem a lámpa váltásánál indul, azt akár középen is érheti a tilos jelzés, így igen csak igyekeznie kell, ha nem akar egy türelmetlen autós motorháztetejére kerülni...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 40 hozzászólás érkezett-
40. -Dredd- 2012. március 7. 08:49
Csak gratulálni tudok minden hozzászólónak!
Azért vegyünk már észre valamit emberek:
NINCSENEK
- idióta gyalogosok
- össze-vissza tekerő kerékpárosok
- kamikaze motorosok
- száguldozó autósok
- tahó buszvezetők
- agyatlan kamionosok
Egy frászt: ezek mind EMBEREK adott esetben egyik hülyébb mint a másik. Ezt itt a fórumon is remekül meg lehet figyelni. Egy-egy hozzászólót hosszabb távon figyelve, akár előre megmondom mi lesz a véleménye pl egy ilyen cikk, vagy egy baleset hírének kapcsán... és tovább megyek pontosan így is közlekedik
Van itt egy-két olyan hozzászóló, akivel nem szeretnék a közlekedésben összefutni (bár sosem tudhatom)
+1 a KRESZ MINDENKIRE vonatkozik ha tetszik ha nem. A rendőrnek igenis minden szabálysértőt meg kellene büntetnie. Hol itt a probléma??
Miért olyan nehéz a szabályokat (nem olyan sok) megtanulni és betartani??? Ha meg nem sikerül, akkor tessék kussolni és fizetni. Ma társadalomban élünk ami olyan amilyen. Nekem speciel egyre kevésbé tetszik, de ha benne akarok élni, akkor kénytelen vagyok beilleszkedni, ami minimum azt jelenti, hogy tisztában vagyok a szabályaival és be is tartom azokat
-
39. shamen09 2012. február 4. 12:04
Öreg úr!
Nincs jogi végzettségem, bár a jognak fontos szerepe van a napi munkámban. Elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos dolgok érdekelnek, ezekhez értek valamilyen szinten. Gazdasági és pénzügyi kérdésekben úgymond járatlan vagyok, ezekbe nem is okoskodok bele.
Az én értelmezésem szerint a formális logika az, hogy az ember kapcsolatot keres az egyes elméletek között, valamint irányt mutat a gyakorlati felhasználásukhoz.
Nos, én inkább az elmélet konkrét gyakorlati alkalmazását látom abban, hogy például az előző hozzászólásomban kiegészítettem (és nem ködösítettem, vagy félremagyaráztam) az általad elmondottakat.
Óriási tévedés, hogy csak akkor tudok egy jogszabályról, ha arra felhívják a figyelmemet. A saját szakterületemen próbálok naprakész lenni, és nem érzem magam rosszul azért, mert bizonyos dolgokat esetleg jobban tudok annál, mint aki nem ebben a körben dolgozik.
Mint mondottad te műszaki végzettségű ember vagy. Objektív dolgokban nem állnék le veled vitatkozni, mert abban biztos járatosabb vagy. Szubjektív véleményem biztos lenne a témában, mint ahogyan most neked is a közlekedés területén. De van egy bizonyos szint, ahol a laikus logikája már nem elegendő.
Aktív fórumozóként (nem csak itt) van némi tapasztalatom. Sajnos nem tudok mit kezdeni azzal ha valaki nem magyarázatként, hanem félremagyarázásként értelmezi a hozzászólásaimat. Persze ebben szerepe van a stílusomnak is, de a konkrét válaszaim nem ártó szándékkal születnek. -
38. Öreg úr 2012. február 4. 09:58
shamen09 szerintem jogi végzettséggel dolgozol valahol. Tipikus magatartás, hogy csak akkor tudsz egy jogszabályról, ha valaki felhívja rá a figyelmed. De akkor nagyon tudod. Különben csak ködösítesz és félremagyarázol. Nem akarod az összefüggéseket észrevenni. Nem tudod vagy nem akarod alkalmazni a formális logikát.
-
37. shamen09 2012. február 3. 23:13
Oké, úgy látszik sikerült.
Öreg úr!
A jelenlegi KRESZ könyvek ugyan nem tartalmazzák az általad idézett joghely magyarázatát, de a régiekben benne volt, és az általános jogalkalmazói gyakorlat most is alkalmazza.
KRESZ 21.§ (5) bekezdés
"A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,
a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),
b) egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át."
Szóval a "közelben" kifejezésen olyan távolságot kell érteni, amelyen belül a gyalogos észlelheti (vagy okkal feltételezi, esetleg tudja) a biztonságos áthaladást szolgáló létesítményt "zebrát" "alul" - illetve "felüljárót".
Ha nyugatabbra tekintünk, akkor látjuk, hogy ott az átkelőhelyek kialakítása "felhasználóbarátabb", mint nálunk.
-
36. shamen09 2012. február 3. 23:13
Tisztelt Tudomka!
Eddig sehol nem hangzott el az, hogy én rendőr lennék. Mint ahogyan ezután sem fog. Bizony előfordulhat az is, hogy valakinek a párja rendőr (mondjuk az esetemben), így más szemmel nézem a munkájukat, mert van rálátásom a belső dolgokra.
Nem tetszik a stílusom? Hát, nem vagyok tökéletes. De ettől függetlenül még írhatok értelmes dolgokat. Ha az én véleményem nem egyezik a tiéddel, vagy bárki máséval, az még nem jelenti azt, hogy nincs igazam. Ugyanígy elmondató az is, hogy nem feltétlen látja jól a dolgokat mindenben Öreg úr, még akkor sem, ha az ő stílusa jobban tetszik neked.
Abban azt hiszem megegyezhetünk, hogy nagyon sok dolog esetében magában a rendszerben van a hiba. Például a közlekedési szabályozásban. De a jogalkotónak valamiért nem érdeke változtatni rajta, így nem marad más hátra, minthogy a jogalkalmazó (ez esetben a rendőrség) és az állampolgár egymást marják. Az egyik megpróbál megfelelni az elvárásoknak, a másik meg "dacol" vele.
Óriási tévedés az, hogy a rendőr azért bírságol, mert így éli ki a "vágyait". Fentről vannak konkrét elvárások vele szemben. Ezt persze hivatalosan soha nem fogja senki megerősíteni. Hogy a nem hivatalos források mennyi igazságot tartalmaznak? Ezt mindenki döntse el maga.
Engedelmeddel itt szeretnélek téged idézni némi módosítással: "én pedig nem érek rá értelmetlen vitákba belemenni főleg nem egy rendőr ellenes emberrel".
Egyébként köszönöm a rólam készített szociológiai összefoglalót. Bár minden pontjával nem értek egyet, nem kívánok vitát kezdeményezni róla.
Akkor jöjjenek azt idézetek. Elsőként a horgászos. Nem arról van szó, hogy mennyi halat dob vissza a horgász, hanem arról, hogy mennyit fog ki. Akár számolhatnánk is, hogy egy rendőr mennyi jogsértésben tud intézkedni egy adott szolgálatban, de érzem, hogy ez csak tipikus félrebeszélés és támadásban kimerülő védekezés lenne a részemről. A hozzászólásom vetekedne egy sértett tini önérzetes kapálózásával. Így hagyjuk.
Kedves adófizető! (általános megszólítás, nem konkrét személynek szól)
Jogos társadalmi elvárásod, hogy a törvény felszentelt őrei intézkedjenek minden jogsértésben, mely a tudomásukra jut, így eleget téve a törvénybe foglalt kötelezettségüknek. Persze ez csak arra az esetre vonatkozik, ha nem veled szemben intézkednek, mert az már túlkapás, ahol a szerv visszaél a hatalmával.
Sajnos egyre több olyan személynek van elvárása, aki nem is olyan lelkes adófizető. De ez már egy másik gyűlölt hatóságnak a NAV-nak a szakterülete.
Ha egy rendőrnek nincs joga eldönteni, hogy intézkedik-e vagy sem, akkor egy állampolgárnak sincs joga eldönteni, hogy az adott szabály betartható-e, vagy sem.
Hogy a konkrét példánál maradjunk, ha 17 másodpercre van állítva a zöld fényjelzés a kijelölt gyalogos átkelőhelynél, akkor a gyalogos érjen át az úttesten 17 másodperc alatt, mert ez a társadalom által elvárt kötelezettség. Mert, mint tudjuk a jogszabályok a társadalom elvárásait fogalmazzák meg az egyes polgáraival szemben.
Esetleg ez is félrebeszélés és kapálódzás a részemről?
Szamara tudtommal ebben a témában nem tett fel kérdést, így nem volt mire válaszolni. Ő csak a véleményét fogalmazta meg a maga módján.
-
35. shamen09 2012. február 3. 21:52
Feladom. Többször nem kívánom begépelni.
A hozzászólásom így megmarad nekem. -
34. shamen09 2012. február 3. 21:51
Ugyanígy elmondató az is, hogy nem feltétlen látja jól a dolgokat mindenben
-
33. shamen09 2012. február 3. 21:49
Ugyanígy elmondató az is, hogy nem feltétlen látja jól a dolgokat mindenben
-
32. shamen09 2012. február 3. 21:47
Akkor sem adom fel.
Ugyanígy elmondató az is, hogy nem feltétlen látja jól a dolgokat mindenben -
31. shamen09 2012. február 3. 21:46
A fenébe, túl hosszú lettem.
.....Ugyanígy elmondható az is, hogy nem feltétlen látja jól a dolgokat mindenben
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Czuczi Mihály | Eszes Béla | Fazekas Sándor | Gúth Ferenc | Juhász Enikő | Kovács Sándor | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Szabó András | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




