Még nyolc napig lehetséges diákhitelt igényelni
Mik ezek?
XEz a pénzösszeg akár 200 ezer — a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer — forint is lehet.
Az októberi kifizetéshez szeptember 15-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. Az igénylőknek addig be is kell iratkozniuk tanintézetükbe, hiszen a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat.
Akik korábban már kaptak diákhitelt, azoknak nem kell azt újra igényelni, viszont az októberi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk szeptember közepéig. Emellett az esetleges módosítási igényeket, adatváltozásokat haladéktalanul be kell jelenteniük a diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon.
A költségtérítéses hallgatók beiratkozását könnyíti meg az úgynevezett engedményezési eljárás, amelyet már 29 tanintézményben (lista a honlapon) lehet igénybe venni. A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint az engedményezés értelmében a hallgatók közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják diákhitelükből a megállapodásban rögzített összeget. Így az intézmény elfogadja a beiratkozást anélkül, hogy a félév kezdetekor befizették volna a költségtérítést.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








