SZOLJON

— Miért szeretett volna orvos lenni?
— Jászladányban születtem, ott is érettségiztem. Az a kicsit naiv, gyermeki elképzelés vezetett az orvosi pálya felé, hogy segíteni tudjak majd az embereknek.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Mikor döntött arról, hogy a diagnosztika felé veszi az irányt?
— Egyetemi évek alatt jártunk klinikai gyakorlatra Kaposvárra. Nagyon megtetszett az, amit ott csináltak a radiológián, a neuroradiológiai teamben. Igaz, nem volt olyan fejlett technikai háttér, mint most a CT és az MR korában, de azért mégis komoly dolgokat vittek véghez akkoriban is. Először Gyöngyösre kerültem 1979-ben, dr. Osváth Gábor főorvos mellett kezdtem dolgozni. Megkockáztatom, hogy az egyik utolsó polihisztora volt a szakmának. Folyamatos szakmai kapcsolatot kellett fenntartani, kiépíteni a klinikán dolgozó kollégákkal. Muszáj volt ilyen irányban is képeznem magam.

— Mikor érezte először, hogy teljesül a gyermekkori álma és segíteni tudott az embereknek?
— Már az egyetemen, amikor gyakorlatokra jártunk harmadévtől. Jászberénybe dr. Donkó Margit kolléganőmmel együtt érkeztünk, a szakrendelést pedig Szabó Ilona főorvosnő vitte. '95-ben összevonták a szakrendelést, és a kórházi röntgent, és a jelenlegi területre kerültünk, akkor újult meg a géppark ultrahangkészülékkel, röntgenberendezéssel. Előtte, '92-ben választottak pályázat útján osztályvezetőnek. Hárman végezzük jelenleg az orvosi feladatokat az osztályon, Donkó doktornő mellett még dr. Gledura Éva érkezett hozzánk. Mellettünk tizennégy asszisztens dolgozik. Korábban Oláh Józsefné vezető asszisztensként rengeteg feladatot vállalt, nagyon nagy segítséget jelentett, akinek a feladatát Farkas Orsolya vette át.

— Milyen feltételek mellett dolgoznak?
— Tizenöt éves a röntgengéppark. Ha valami technikai probléma jelentkezik, akkor minden torlódik. De ugyanígy van ez az asszisztensi létszámban is, hiszen egymásra épülő munkafolyamatokról van szó. Ha valaki kiesik, akkor bizony várakozási lista keletkezik. Szakmai rutinnal próbáljuk ellensúlyozni az esetleges technikai, vagy létszámhiányokat. Ehhez nem csak az orvos kollégák, de az asszisztensek szakmai hozzáértése is kell. Pedig rendkívül alacsony fizetésért dolgoznak.

— Volt olyan esete, amelyre szívesen emlékszik?
— Vannak sikerélményei az embernek, még a régi, hagyományos világból is, amikor még nem létezett a CT vagy az MR, de az ultrahang is csak elvétve. Emlékszem, hogy az egyik klinikus kolléga felhívta a figyelmünket, hogy egy újszülött nem úgy sárgult be, ahogy az megszokott. Többször vizsgáltuk, de nem láttuk az epehólyagját. Kiderült, hogy egy fejlődési rendellenesség miatt valóban hiányzott az epehólyag. Természetesen tovább küldtük a kisgyermeket, elvégezték rajta szükséges beavatkozásokat, a kollégák pedig gratuláltak, mert az ilyen rendellenességeket nem újszülött korban szokták észrevenni, hanem hónapokkal később, amikor már nehezebb gyógyítani. Ha a feltételek hiányosak is, de jó az együttműködés a kollégákkal, akkor lehet sikert elérni a szakmában. Adott szinten, adott eszközökkel a lehető legjobbat kell nyújtani, miközben oda kell fordulni a betegekhez.

— Milyen céljai vannak még a szakmában?
— Szeretném elérni, hogy az osztály régi technikai berendezéseit lecseréljék, és törekszünk arra, hogy az osztályon bevezessük az ízületi diagnosztikát. A Jászberényben megkezdett egészségügyi szűrőprogramot az egész Jászságban szeretnénk kiterjeszteni.