Nem hinné, mit találnak vonzónak a falusi turizmusban az emberek
Mik ezek?
X– Egész más az üdülés falusi környezetben, egy tradicionális, parasztbútorokkal berendezett házban, mint egy szállodában – számolt be idei élményeiről a szolnoki Jankó Miklós, aki Nagykörűbe látogatott családjával. – Bicikliztünk, a lányaim kézműves foglalkozásokon vettek részt, ahol elsajátíthatták a szalmafonást, gyékényszövést, kosárfonást, de a korongozást is kipróbálták. Az igazi alföldi bográcsos egytálételek, kemencében sült kalácsok évről évre visszacsalogatnak a településre – tette hozzá.
– Egyre többen jönnek, hiszen rengeteg lehetőséget talál itt nálunk minden korosztály – válaszolt megkeresésünkre Molnár Krisztina, a nagykörűi polgármesteri hivatal munkatársa. – Sokan érkeznek Budapestről, a nagyobb városokból. A kisgyerekesek kedvelik a lovaglást, a kézműveskedést, a szabadstrandot és a tájház is nagy népszerűségnek örvend a hagyományokat kedvelők köreiben. Nyári nagy rendezvényeink alkalmanként mindig ezerötszáz fő körüli látogatót vonzanak.
A szolnoki Tóth család egy alig 600 fős bükki falucskában működtet vendégházat.
– Egy régi, hagyományos építésű parasztházat újítottunk fel és adjuk ki az év minden hónapjában, mindig csak egy családnak vagy baráti társaságnak – mondta László. – Hozzánk főleg olyan kisgyermekes családok érkeznek, akik idegenkednek a szállodák zsúfoltságától. Látogatóinknak főleg a fa-játszótér, a kemencézés és az ezzel járó helyi gasztronómiai specialitások, valamint a környék adta szabadidős lehetőségek jelentik a legfőbb vonzerőt – fűzte hozzá.
A vendéglátók mindannyian úgy gondolják, manapság az igényesség a kulcsszó. Már nem elég a kiselejtezett Máté elemes garnitúrával berendezni egy házat, hiszen az első benyomás meghatározó a vendégnek.
– Egyre kevesebb a „beeső" vendég, erre szezont alapozni nem lehet – folytatta egy másik szállásadó, Jakus András. – A falusi turizmussal foglalkozóknak a munka ezért nem júniusban, hanem februárban kezdődik, a vendégeket még tavasszal kell „megfogni" – tette hozzá.
Kérdésünkre, miszerint a vendégek általában milyen módon fizetnek, megtudjuk, egyre többen rendezik a szállás-költségeket SZÉP-kártyával, így a falusi turizmussal foglalkozóknak érdekük kártyaelfogadó-helyként üzemelni.
A Holt-Tisza melletti Nagyrév nem a klasszikus módon foglalkozik falusi turizmussal.
– Több vendégházház is működik a településen, ahová elsősorban a horgászatot kedvelőket várják – mondta Sej János polgármester. – A tó mellett lévő ingatlanok tulajdonosai egész nyáron vendégeket fogadnak, de csak saját ismerőseiket, rokonaikat. Nagyréven egyébként előszeretettel táboroznak cserkészek és diákok, még az egyháznak is van nyári pihenésre szolgáló épülete – fűzte hozzá.
Megfelelő szálláshely, valamint egty gyógy- és termálfürdő közelsége – például a megyében Berekfürdő, Cserkeszőlő, Kisújszállás és Martfű fürdői – egyértelműen vonzóbbá tesz egy települést a turisták körében, számolt be dr. László Éva, a Szolnoki Főiskola docense.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Spisák György | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szöllősi József | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




