Nem hitelre van szükség, hogy kilábaljunk a válságból, hanem erre
Mik ezek?
X— Az önkormányzat régóta szeretné a lakosokat segíteni a hazai termékek vásárlásában. Ehhez most megalapították a Kenderesi Nonprofit Kft.-t, mely a helyi értékesítést segíti — tudtuk meg Korpás Bálint ügyvezetőtől. — Mi fogjuk működtetni azt a tésztaüzemet, melyet a Start-munkaprogram keretében indítunk.
A hat főt foglalkoztató üzemben hagyományos, házi jellegű száraztésztákat készítünk majd a gyermek- és szociális étkeztetéshez. Az önellátás érdekében elindulna a városi tulajdonú termőföldeken — Kenderesen és Bánhalmán 4,1 hektáron — a konyhakerti növények termesztése is a központi konyhának, mely huszonkét embernek adna munkát. A későbbiekben állattartásban is gondolkodunk, ehhez helyi vágópont kialakítása is kell, ilyen most csak Kisújszálláson van. Ehhez is keressük a pályázati forrásokat — sorolja a szakember.
Kísérleti jelleggel két hónapja egy zárt rendszerű tejadagoló automata működik a központi konyhánál, melyet a Magyar Piacszövetség segítségével kaptak. A 100 forintos termelői literenkénti árnak köszönhetően a kisgyermekes családok és az idősebbek közül is sokan tudnak így tejet vásárolni. Havi kétezer liter tej fogy, így a későbbiekben szeretnék az automatát megvásárolni. A helyi termelők értékesítését pedig 80 négyzetméteres fedettpiac-épülettel segítenék. Erre már pályáztak.
— Ha nyerünk, ott minden helyi őstermelőnek, gazdának eladási lehetőséget tudunk teremteni, hiszen több mázsa, de akár pár kilogramm gyümölcsöt vagy néhány üveg házilekvárt, befőttet, tejterméket is vihetnének eladásra a kenderesiek. Akik így a kereskedőt kikapcsolva magasabb árat kapnának.
Hogy mennyire nehéz úgy talpon maradni és minőséget termelni, hogy a bevásárlóközpontok sokszor áron alul értékesítik a zöldséget, évek óta tapasztalja Krokavecz László is, aki édesanyjával és feleségével 6,5 hektáron gazdálkodik.
Krokavecz László hat és fél hektáron gazdálkodik
— Az út, amire most az önkormányzattal ráléptünk, nagyon jó, csak még az elején vagyunk, idő kell, mire elérik régi rangjukat a helyi piacok — szögezi le a gazda, aki a település alpolgármestere is. — Egyrészt a termelőknek meg kell szokniuk, hogy van egy ilyen lehetőség, másrészt a vevőknek is át kell állniuk arra, hogy ne a multiktól, hanem a helyi termelőktől szerezzék be a burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt. Én magam értékesítem a helyi piacokon a káposztát, paprikát, uborkát, s nagyon jó érzés, amikor visszajönnek hozzám újból vásárolni. Ez a bizalmi elv erőt ad a munkámhoz, mert visszajelzés arra, hogy a minőségi magyar terméknek mindig lesz kereslete — állítja Krokavecz László, aki szerint a település megélhetésének egyik kulcsa, hogy a jövőben minél kevésbé legyen kiszolgáltatott, függjön a külső környezettől. Ezért is támogatta, hogy a város a helyi termelők érdekében lépjen.
Lépni kell, hogy vegyék a magyar terméket
— Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy az önkormányzat tenni akar a helyi termelőkért — kezdte Spisják Imre, aki évek óta sertéstartással foglalkozik. — Természetes, bio jellegű takarmányokkal etetem az állataimat, s a piaci igényekhez igazodva, ma már magam dolgozom fel, gondosan ügyelve arra, hogy a hagyományos, igazi, régi paraszti ízeket használjak a szalámi vagy kolbász készítésénél. Mára az ország számos részén ismerik termékeimet, hiszen Miskolcról vagy épp Németországból is vannak vevőim — mondja a gazda, de fontos, hogy a helyi piacokon is jelen legyek. A vevővel való közvetlen termelői kapcsolat azért is fontos, mert tudatosítani kell, hogy a multik árujával szemben a magyar termék ellenőrzött, és a termelés útja mindig nyomon követhető — szögezi le.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Eszes Béla | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Gúth Ferenc | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó András | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




