Nem szégyellte hazavinni, a jó kuncsaft mindent megér
Mik ezek?
XAmikor valaki belép Blum Endréék otthonába, kisebb múzeumba érkezik. Évtizedek óta gyűlnek itt a régiségek. Blum Endre édesapja szakmáját követte, cipész lett. A nyolcadik befejezése után Kozma Jánosnál lett cipészinas, akkorra már ismerte a cipőjavítás és -készítés alapjait. Amikor 1947-ben felszabadult, Fehérvári Andráshoz ment, ott megtanulta a varrott munkát. Ma is emlékszik vizsgamunkájára, egy magas szárú bordó női cipőt kellett elkészítenie goizer, azaz háromsoros varrással. Ma ennek a cipőnek az ára 100 ezer forint lenne.
Blum Endre több évtizedet dolgozott a helyi Cipész Ktsz-ben, sokáig műszaki vezetőként. Második feleségével, Icával itt ismerkedett meg. Ő Martfűn végzett cipőfelsőrész-készítőként és 1975-ben költözött Kisújra. Bandi bácsinak öt évi kitartó udvarlást követően mondott igen, így házasodtak össze 1980-ban. Egy évvel később a férj önálló kisiparos lett, csizmákat, cipőket, bőrtükröket készített és cipőt javította 2008-ig. Felesége a 625-ös Ipari Iskolában bőrdíszműveseket tanított.
Blum Endre és felesége több száz darabos gyűjteményük egy részét mutatja
Mivel mindketten gyűjtötték a régi dolgokat, amikor Ica Kisújszállásra érkezett, hozta mezőkövesdi tányér- és kerámiagyűjteményét. Ma már lakásukban több száz régi tárgy, szenes vasaló, szép bokály, korsó, faragott pipa látható. Amikor Ica a Phonix kórussal külföldön járt, mindig hozott emléktárgyat és az ismerősöktől is gyakran kapnak régi holmikat.
— Én nem szégyelltem hazavinni a megrendelőnek a megjavított cipőt, a jó kuncsaft megért annyit — mondja Bandi bácsi, aki sokszor ilyen alkalmakkor gyarapította gyűjteményét az udvarra kirakott korsóval vagy más, a padról előkerült régiséggel. A gyűjteményre a hat unoka is vigyáz, soha nem törtek el semmit.
A régi tárgyak mellett vannak különlegességet gyűjtők is Kisújszálláson. Mészárovics Imre ásványokat gyűjt. Feleségével, Irénkével 46 éve házasok, ám mint mondják, megismerkedésük elég cifra volt.
Mészárovics Imre kezében ametiszt és egy hegyi kristály, elöl az obszidián és a bolondok aranya, a pirit
— Ez még 1963-ban történt — idézi Imre. Fát gallyaztam édesanyám háza előtt, amikor eldőlt alattam a létra. Irénkéék két házzal laktak arrébb, s pont ekkor jött a kútra vízért. Amikor meglátta, mi történt, gyorsan szaladt, s kiabált, hogy jaj le ne essen fiatalember, s feltámasztotta az eldőlt létrát. Első látásra megszerettem a fiatal csinos leányt, akiért még a fővárost is otthagytam és Kisújon telepedtem le. Egy évvel később összeházasodtunk, azóta elválaszthatatlanok vagyunk — mondja a családfő. Irénke szerint a sors akarata volt, hogy pont akkor menjen vízért a kútra, s 47 év óta örül ennek a pillanatnak.
Tibor fiuk traktorosként dolgozik, menyük a gondozási központ munkatársa, nagyon büszkék két gyönyörű unokájukra Rékára és Olgára. Irénke mindenben támogatta férjét, még akkor sem tiltakozott, amikor különböző dolgokat, így ásványokat kezdett el gyűjteni.
Ásványokat is gyűjt a klubvezető
Mészárovics Imre 1963-ban a Dózsa téeszben kezdett, majd az Ady és a kettő egyesülése után a Nagykunban dolgozott. Innen ment nyugdíjba, 1986 óta vezetője az ottani nyugdíjasklubnak. Az elmúlt időben sok kirándulást szervezett, ahonnan mindig ásvánnyal tért haza. Már van sivatagi rózsája, tűzköve, hozott Azerbajdzsánból egy obszidiánt, járt a sátoraljaújhelyi kőbarlangban és Recsken is gyűjteni. Van kénkristálya, alabástroma, moszkavitje — ebből cserépkályhaüveg készül, s persze egy szép, nagy arany színű piritje, amit a szakmában csak a bolondok aranyának hívnak. S mint minden gyűjtő, ő is vágyik aranyra, ezüstre vagy épp egy szép gyémántra, ám ezek egyelőre megfizethetetlenek egy kisnyugdíjasnak.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








